Hirdetés

Mailbird: a webkettes kommunikációs központ



|

E-mail, Facebook, Google Drive, Dropbox - egy helyen.

Hirdetés

Jó hírrel tudunk szolgálni az Outlook és Thunderbird párost már unók számára, ugyanis publikus béta fázisban már elérhető a Mailbird névre hallgató levelezőkliens. A Windowsos szoftvert bevallottan az Apple számítógépeire elérhető Sparrow ihlette, ám annak készítői vélhetően nem fognak jogi akadályokat görgetni a friss alkalmazás útjába, hiszen a Google tavaly nyáron felvásárolta a cégüket, azóta pedig azt sem tudni, hogy mégis min dolgoznak.


Ugyan fentebb kimondottan levelezőprogramként aposztrofáltuk a Mailbirdöt, ám valójában jóval többről van szó: a fejlesztők célja nem pusztán egy e-mail kliens, hanem egy komplett internetes kommunikációs központ létrehozása, amelyből minden fontos internetes szolgáltatás központilag elérhető.


Ennek elérése érdekében a fejlesztők amolyan minialkalmazásos rendszert találtak ki, a szolgáltatások programozói beépülőket írhatnak magába a Mailbirdbe. A kiegészítők ikonokat tehetnek ki a baloldali vezérlősávra, a rájuk való kattintáskor megnyílik a programon belül a webes kezelőfelületük, plusz információkat küldhetnek a levelező értesítési központjába, az adataikat pedig elérhetővé tehetik a beépített keresője számára. A jelenlegi elérhető béta verzióban csak gyári kiegészítők találhatóak, ezen pluginek többek közt a Facebookot, a Dropboxot, a Google kontaklistát, továbbá a Google Drive-ot képesek „integrálni” az alkalmazásba.


Mindez elsőre nem tűnik annyira forradalmi ötletnek, ám jobban belegondolva a szoftver valóban képes lehet alaposan megkönnyíteni a webes szolgáltatásokat gyakran használók életét, hiszen így nem kell minden egyes szolgáltatásba külön bejelentkezni minden egyes alkalommal, ehelyett csak gyorsan előtérbe kell hozni a Mailbirdöt. Persze sokan alapvetően nem is jelentkeznek ki a webes szolgáltatásokból, számukra nyilván nem olyan hatalmas az előny.


A Mailbird e-mail oldalról egyelőre csak a GMailt támogatja, ráadásul kizárólag egy fiókot lehet benne használni, a fejlesztők jelenleg ezen hiányosságok megoldásán fáradoznak. Maga a levelezéssel kapcsolatos felület spártai: a bal sávon találhatóak a mappák (beérkezett, elküldött, piszkozat, stb.), a középső sávban a levelek fejlécei találhatóak, míg jobboldalt az e-mailet szövege olvasható.


Kellemetlen viszont, hogy a rövid tesztelési időszak alatt a .NET 4.0 keretrendszert igénylő program valamiért nem volt hajlandó elküldeni az e-maileket, ráadásul pár percenként elszállt, így momentán maximum a kíváncsiságból történő személyes megvizsgálását tudjuk ajánlani, a használatát nem.


A Thunderbirdtől eltérően a MailBird készítői pénzt is kívánnak keresni a szoftverrel: a publikus béta után a Mailbird ingyenes változatába reklámok és kötelező „Mailbirddel küldve” aláírás fog kerülni, az évente 12 dolláros előfizetési díjért beszerezhető Pro verzióban ezek nem lesznek jelen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.