Hirdetés

Már tízmillió előfizetője van a Spotify-nak



|

A Spotify a Deezert és a Beats Musicot is messze maga mögé utasítja.

Hirdetés

2013 márciusa és 2014 áprilisa között hatról tízmillióra ugrott a Spotify előfizetőinek száma. A zenestreaming-szolgáltató teljes felhasználói bázisa is alaposan megnőtt, ma már 40 millióan használják világszerte. A növekedéshez nagyban hozzájárulhatott, hogy a cég az elmúlt évben megújította a mobil alkalmazásait, és bővítette ingyenes szolgáltatásai körét.

Hirdetés

A legfontosabb változás azonban mégsem ez volt, hanem az, hogy agresszív terjeszkedésbe kezdtek: ma már több mint kétszer annyi országban érhető el a szolgáltatás, mint tavaly tavasszal – köztük Magyarországon is.

A Financial Times riportja szerint bár a Spotify továbbra sem nyereséges, az előfizetők számát tekintve messze maga mögött hagyta a versenytársait; a Deezernek 5, a Rhapsody-nak 1,7 millió, míg az Apple által nemrég felvásárolt Beats Musicnak pedig mindössze százezer fizetős felhasználója van. „Folyamatosan növeljük részesedésünket a digitális zenei piacon; továbbra is az a célunk, hogy a világon mindenkit rávegyünk arra, hogy több zenét hallgasson” – írta közleményében Daniel Ek, a cég vezérigazgatója.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.