Hirdetés

Másokat reklámozhatunk a Facebookon



|

Az ismerőseink bejegyzéseit is kiemelhetjük a közösségi oldalon, ha fizetünk.

Hirdetés

A Facebook fokozatosan elérhetővé teszi a legújabb funkciót, amely a reklámozással kapcsolatos: a közösségi oldalon ezentúl, ha fizetünk, akkor az ismerőseink, barátaink bejegyzését is kiemelhetjük a tömegből, ezzel reklámozva az adott frissítést. Ez azt jelenti, hogy a barátunk bejegyzését a felhasználók hírfolyamának élére röpíthetjük.

Ahhoz, hogy egy bejegyzést reklámozzunk, csupán annak a jobb felső sarkában lévő reklámozás gombra kell nyomni. Annyi megkötése mindenesetre van az újításnak, hogy csak azok vehetik igénybe, akiknek 5000-nél kevesebb ismerősük vagy feliratkozójuk van. A Facebook szerint a megoldás remek lehetőség jótékonysági események hirdetésére, vagy ismerősök albérletének a kiadására.

Természetesen az effajta megosztás felvet némi adatvédelmi kérdést is, hiszen lehetővé teszi, hogy bármilyen velünk megosztott fotót vagy állapotfrissítést reklámozzunk. A Facebook ezt úgy igyekszik kivédeni, hogy csak azoknak teszi reklámozottá, akik eredetileg is láthatták azt - így az eredeti forrás ismeretségén kívülre nem vihető a bejegyzés. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.