Hirdetés

Nokia C3 teszt: ezzel posztolj, ezzel lájkolj!



|

Árához képest sokat tudó mobillal jelentkeznek a finnek.

Hirdetés

Kényes feladat az 50 ezer forint alatti készülékeket kritizálni, hozzájuk objektív módon közelíteni. Hiszen egyrészt örülni kell, mert van olcsó készülék, amitől nem éppen jogos elvárni azt, hogy a kétszer annyiba kerülő mobilokat megközelítsék tudásban, vagy minőségben. A 8 megapixeles kamerát, nagyfelbontású, nagyméretű kijelzőt, villámgyors processzort tehát ne itt keressük, viszont úgy alakult utóbbi időben a piac, hogy ezen kívül szinte minden mást igenis elvárhatunk egy ilyen kategóriájú telefontól. Ebben a szegmensben öldöklő küzdelem zajlik, hiszen ezekből a modellekből lehet tömegeket eladni tömegeknek.

 

Még ezeknél a telefonoknál is vannak persze olyan hiányosságok, vagy hibák, amelyeknek (szerintünk) nem sok közük van az árhoz, így azokat talán jogosan vethetjük a gyártó szemére. A Nokia C3 kifejezetten kevés ilyen bosszantó hibával bír, ami annál inkább csípi a szemünket, hiszen az összkép egyébként kifejezetten tetszetős (lehetett volna).

 

Mit adtak nekünk a finnek?

 

„A mobil, amiért hosszú sorokban álltak a vásárlók Indonéziában!" Nagy valószínűséggel örökre ez a jelző marad meg a C3 mellett. Pár héttel ezelőtt ugyanis Indonéziában kezdték meg a mobil árusítását, amit összekötöttek egy árcsökkentéssel, így nem véletlen, hogy tömegek vártak arra türelmesen, hogy megkaphassák mobiljukat. Nézzük meg akkor közelebbről is, hogy mitől volt - az áron kívül - annyira vonzó a C3.

 

 

 

Visszafogott külső, ami idézi az E71-E72 világát (a képekre kattintva galéria nyílik)

 

Ránézésre egyértelműen azért, mert a készülék egyáltalán nem kelti egy olcsó darab képzetét. Alaposan megforgatva, átnézve is arra a megállapításra jutottunk, hogy akár egy kategóriával fentebb is megállná a helyét. A teljes QWERTZ billentyűzet persze azonnal az E71-re és annak utódjára, az E72-re emlékeztet, a C3 ennek ellenére több ok miatt sem nevezhető az E-szériás modellek olcsóbb verziójának. A megcélzott felhasználói csoport ugyanis nem a sikertelen üzletemberek halmaza, hanem a fiatalok, akik rengeteg szöveget írnak, és állandóan a közösségi oldalakon lógnak.

 

 

 

A kamera felszereltségét nem vitték túlzásba - de a kék színű hátlap fémből van

 

Mielőtt átnézzük, hogy mely funkciók predesztinálják a fenti célokra e készüléket, vegyük sorba a külső jegyeket, és a felhasznált anyagok minőségét. Ahogy korábban szó volt róla, a C3 kiemelkedő minőségű anyagokból készült és az összeszerelésre sem lehet komoly panasz. Kezdjük ezúttal a hátlappal, hiszen ez az elem fémből van, ami sokat emel az egész eszköz minőségén. Itt figyelhető meg még a 2 megapixeles, autofókusz és minden egyéb extra nélküli kamera objektívje, illetve a külső hangszóró. Ha alul nézelődünk, akkor semmivel sem találkozunk, baloldalon a memóriakártya (microSD, 2 GB-os a csomagban, szép gesztus, köszönjük) és a microUSB csatlakozó található egy-egy, elsőre kissé nehezen felfeszíthető ajtócska mögött. Jobbra semmilyen kezelőgomb nem került, ami miatt két dologra is ki kell térnünk: a hangerőállítást a D-paddel kell végezni beszélgetés közben, és mellőznünk kell a dedikált kameragombot is.

 

 

 

Korrekt méretű, minőségű QWERTZ billentyűzet

 

Felül kapott helyet a 3,5 mm-es jack, illetve a vékony, szabvány Nokia töltő csatlakozó, mely utóbbi miatt azért összeszaladt a szemöldökünk. Amennyiben ezzel a megoldással ezer forintokat lehetett levonni a végső, felhasználói árból, akkor jogos. Ha nem, akkor egyszerűen felfoghatatlan, miért kellett így és nem a microUSB-n keresztül megoldani a töltést. Ebből következhet olvasóink számára tehát, hogy sajnos az USB-porton keresztül nem tölthető a mobil, sőt, még USB-kábelt sem kapunk a dobozban, így ha kábeles szinkronizálásra vágyunk, magunknak kell beszerezni egyet. Ha már tartozékok: a memóriakártyán és a hálózati töltőn mindössze egy átlagos minőségű, csíptetővel és felvevőgombbal ellátott headsetet kapunk a C3 mellé.

 

 

Gépírók klubja

 

Az előlap és a billentyűzet tartogat igaz érdekességeket, kezdve a felület furcsa kialakításával. Az előlap két szélső oldalát ugyanis nemes egyszerűséggel lecsapták a dizájnerek, létrehozva ezzel egy törést a felületben. Semmi gyakorlati hasznát nem tudtuk ennek felfedezni, de tény, hogy egyedi megjelenést ad a telefonnak, illetve az fog miatta rosszul járni, aki oldalról, 0 fokos szögből szeretné a barátja, ismerőse telefonjának képernyőjét leolvasni. Az ötirányú navigációs gomb jól teszi a dolgát, körülötte pedig a már sokszor látott elrendezés fogad bennünket: két gyorsgomb, híváskezelők, köztük pedig egy-egy, fémhatású borítással ellátott, programozható funkciógomb.

 

 

 

A C3 könnyű, kézre áll és jó minőségű anyagokból készült

 

Mindez alatt terjeszkedik az összesen 37 gombbal ellátott klaviatúra. A gépeléshez egy sorban 10 karakter áll rendelkezésre, és mivel hazai forgalmazású készülékről van szó, az összes ékezetes karakter elérhető rajta. Ehhez, illetve a különböző írásjelek, vagy szimbólumok eléréséhez a két, nyíllal jelzett shift gombot kell használni. Középre rendezve, egy csoportba rendezve szerepelnek a számok, alul pedig egy méretes szóköz billentyű várja, hogy használatba vegyük. Érdekes módon épp ez utóbbi része volt a QWERTZ leggyengébb része: minden nyomásnál máshogy, billegve, kicsit recsegve reagált, így nem volt különösebben komfortos a használata. A billentyűzet többi része tulajdonképpen hibátlan: noha a mi ízlésünknek kissé kemények a gombok, ennek ellenére (vagy épen emiatt) nagyon könnyen megtanultunk vele gyorsan, hibák nélkül gépelni.

 

Közösségek rabja

 

Az olcsó, de ehhez képest arányaiban sokat tudó készülékek egyenletéhez az utóbbi időben hozzáadódott a közösségi oldalakat támogató funkciók értéke is. Magyarul: kell legalább egy Facebook, vagy Twitter kliens, a nélkül nem mobil a fiataloknak szánt mobil. A C3 esetében mindkét dolog adott, hiszen a Közösségek (Communities) alkalmazás pontosan erre való. Alapesetben a főképernyőről elérhető applikáció több fiók kezelését is lehetővé teszi, a bejelentkezés, majd használatuk rendkívül egyszerű. A Twitter bejegyzésekbe foglalt linkeket meg tudjuk nyitni, bár furcsa, hogy a szoftver nem, az egyébként alapértelmezett Opera Minit hívja meg, hanem a készülék saját böngészőjét.

 

 

 

A Facebook kliens természetesen nem maradhatott ki

 

A Facebook kliens természeténél fogva bonyolultabb, tulajdonképpen minden fontosabb olyan funkciót kínál, amit a PC előtt elérünk. Persze egy kicsit mindent lebutítva és meglehetősen lassan, döcögősen, akadozva. Amikor például létrehoztuk a fiókokat, többszöri próbálkozás után sem sikerült azokba bejelentkezni, ami újdonsült telefontulajdonosként biztosan frusztráló lehet. A sikeresen abszolvált bejelentkezések után a hibák száma csökkent, de még így is sokszor előfordult, hogy váratlan hibára hivatkozva valamelyik funkciót, vagy menüpontot nem értük el, fényképet pedig a Facebook üzenőfalunkra egyáltalán nem tudtunk kitenni.

 

 

 

Itt látható jól a képernyő furcsa megtörése

 

A készülékben egyébként a Symbian mára kissé megöregedett S40-es platformja teljesít szolgálatot, ami tulajdonképpen teljesen jól megállja a helyét. Aki persze ezt a készüléket választja, az készüljön rá, hogy itt nem lehet ugrálni a megnyitott alkalmazások közt, mint az S60-nál, ezzel együtt pedig sokkal kevesebb bővítési lehetőség adódik. A programok, névjegyek gyors elérését úgy oldották meg a fejlesztők, hogy a nyitóképernyőt három részre osztották: felül a kedvenc névjegyek (maximum 5, jobbra-balra scrollozható formában), középen a már előbb tárgyalt Közösségek widget található, amelyen belül eldönthetjük, hogy ismerőseink Twitter, vagy Facebook bejegyzéseit követjük nyomon. Alul, megszokott Symbian módra, a kedvenc alkalmazásainkat, menüpontjainkat helyezhetjük el, ezekből is legfeljebb ötöt. Természetesen annyira rugalmas a rendszer, hogy nem csak egy-egy csík tartalmát változtathatjuk meg, hanem magukat a widgeteket is felcserélhetjük valami másra, legyen az egy e-mail fiók, naptár, rádió, vagy médialejátszó, jegyzet, vagy éppen a WLAN-kezelő.

 

 

 

A nyitóképernyő felosztása szabadon variálható

 

A főmenü a megszokott 4x3-as elrendezésű, ikonos verzió. A C3 Ovi Áruház kompatibilis, vagyis a szoftverboltból gazdagíthatjuk a készülék tudását. Alapból megkapjuk az Opera Mini egyik korábbi verzióját, három játékot (Block'd, Bounce Tales, Sudoku) egy átváltót, Flickr alkalmazást, és azokat a megszokott, hagyományos dolgokat, mint a világóra, ébresztőóra, hangrögzítő, stopperóra, időzítő, vagy számológép. Lehet e-mail fiókot is beállítania a Nokia Messaging 3.0 segítségével, de mivel csak az EDGE hálózatokat támogatja, komoly adatsebességre nem szabad számítani. A kamerát sajnos nem tudjuk nagyon méltatni, mivel talán ez az egyetlen elem, ami kilóg az „olcsón, de jót" koncepcióból. A 2 megapixeles objektív autofókusz, vaku nélkül csak nagyon gyenge minőségű felvételek készítésére képes és ez igaz a mozgóképre is.

 

Értékelhető?

 

Feltétlenül, főleg, hogy a maradék pozitívumokat ide, az értékelés részbe tartogattuk. Nos, van Wi-Fi, ami az egyre szaporodó publikus hotspotok és az otthoni, vezeték nélküli hálózatok világában nagy segítség sebességben és spórolásban egyaránt. Az izmos akkumulátor előtt csak meghajolni tudunk, hiszen az 1320 mAh-s egység négy napig is könnyedén életben tartotta a telefont. Persze 3G, nagy felbontású kijelző híján ez nem annyira nehéz, de kaphattunk volna akár egy sokkal kisebb teljesítményű akkut is - szerencsére nem így történt.

 

 

 

Nokia C3-00: szövegeléshez, közösségi élethez ideális

 

Kifejezetten tetszetős elegyet hozott létre a Nokia a C3-al, amiből így a teszt végén nem is a GPS-t, vagy a 3G-t hiányoljuk leginkább, hanem a microUSB problémán kesergünk egy kicsit, illetve véleményünk szerint érdemes lett volna jobb kamerával felszerelni. A fiatalokat persze így is meg lehet célozni, de a közösségi oldalakon való publikálás nagyban összefügg a látott, tapasztalt dolgok lefényképezésével, majd azok megosztásával, és ezt ez a készülék nem kifejezetten támogatja. Mostanra mindhárom szolgáltatónál megjelent a C3-00, így ideális választás lehet első mobilnak, de vállalható az online közösség függő fiataloknak egyaránt.

 

Nokia C3-00

 

Ár: 36 ezer Ft
Forgalmazó: Nokia Magyarország
Web: http://hopp.pcworld.hu/7162

Előny: olcsó; teljes QWERTZ billentyűzet; WLAN; 2 GB-os microSD; erős akku

Hátrány: nem tölt a microUSB kábel; gyenge kamera; nincs 3G; gondok a FB és Twitter bejelentkezéssel

Teljesítmény:3/5
Felszereltség:3,5/5
Ár/érték arány: 4/5

 

 

 

Az összes ékezetes karakter megtalálható rajta

 

Termékjellemzők:

 

2G hálózat: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900
Méretek, tömeg: 115,5 x 58,1 x 13,6 mm, 114 g
Kijelző: 256 ezer szín, 320 x 240 képpont, 2,4 col
Teljes QWERTZ billentyűzet
3,5 mm audio jack
Belső memória: 55 MB
Memória bővíthetőség: microSD, max. 8GB (2GB a csomagban)
EDGE, Wi-Fi 802.11 b/g
Bluetooth 2.1 (A2DP)
microUSB 2.0
Kamera: 2 MP, 1600x1200 pixel
Videó: QCIF@15fps
Böngésző: WAP 2.0/xHTML, HTML (Opera Mini)
Sztereó FM rádió (RDS)
Java: MIDP 2.0
MP4/H.264/H.263/WMV és MP3/WAV/WMA/eAAC+ lejátszás
Flash Lite v3.0
Akkumulátor: Li-Ion 1320 mAh (BL-5J)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.