Hirdetés

A Transformerek már Wisconsinban vannak



|

Egy kreatív művész saját Transfomer robotot épített a kertjében.

Hirdetés

Wisconsinban van egy Oldsmobile Alero, ami több mint aminek látszik: az autó egy 23 láb magas piros robot, a neve Hardwire.

Hirdetés

A Transformer készítője, George Edgren elmondta, nem különösebben érdekelte eddig a franchise. „Tetszettek a filmek, de nem voltam óriási rajongó.  Nem jártam a premierekre, vagy ilyesmi.” Amikor egy barátja javasolta, hogy elkészíthetné saját robotját, izgatottan vágott bele az építésbe. Egy hónap alatt összeszerelt egy óriási robotot, ami azóta a kocsifelhajtóján áll. Régóta ötvösként dolgozik, már többször épített és adott el kerti díszeket, szobrokat, de ez volt az eddigi legnagyobb vállalkozása.

Bár nyilvánvalóan egy Transformert épített, mégsem próbált meg „szabályoknak” vagy elvárásoknak megfelelni. „Nem tervezgettem túl sokat” – mondta el Edgren. „Megépítettem a nyers vázát, aztán a művészi oldalam került előtérbe, és csak megvalósítottam, ami éppen eszembe jutott.”


Miután néhány napja befejezte a robotot, feltett róla képeket a Facebookra, hogy név-javaslatokat gyűjtsön. Egy hírcsatorna az „Oldmobilius Prime” nevet ajánlotta, néhányan pedig az „Ollie” elnevezésre voksoltak. A győztes javaslat az Alero-k jól ismert elektronikai problémájának tiszteletére született. Sok érdeklődő kérdésre is választ kell adnia. „Volt itt egy apuka a kisfiával, aki megkérdezte, mikor fog mozogni a robot. A férfi azt válaszolta, még nincs készen a gép, hiányzik belőle az AllSpark. Hú, mondom az apának, ez elég drágának hangzik!”.


Jelenleg az Edgren háza fölé magasodó Hardwire-rel még nincs konkrét terve az alkotónak. George még abban sem biztos, épít-e majd a jövőben több Autobotot, vagy Álcát. „Ha valaha még készítek hasonlót, az nagyobb és jobb lesz. Egyelőre megelégszem ezzel az egyel a kertemben. Jövőre talán építek, de még nem tudom pontosan mit” – mondta Edgren.
Talán a művész a Transformerek világánál marad, de ki tudja, jövő nyáron lehet, hogy egy űrhajó, vagy valami még váratlanabb fogadja majd a látogatókat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.