Hirdetés

Az Intel online-mozi vállalata



|

Hirdetés

A ClickStar elnevezésű cég megalakulását szerdán jelentette be Paul Otellini, az Intel, valamint Morgan Freeman, Oscar-díjas színész a Revelations részéről. Az új vállalat célja a frissen megjelenő mozifilmek internetes terjesztése. Ugyan egyes cégek, mint a Movielink LLC vagy a CinemaNow Inc. már foglalkoznak hasonló szolgáltatással, viszont ők a már DVD-n megjelent filmeket kínálják az interneten keresztüli megtekintésre, melyért lejátszásonként kell fizetni. Az új cég viszont már a DVD megjelenése előtt tenné elérhetővé a filmeket.

Az Intel egyik célja a vállalat megalapításával az, hogy a PC vásárlókat ösztönözzék olyan fejlesztések megvásárlására, melyek lehetővé tesznek a ClickStar szolgáltatásaihoz hasonló, fejlett technológiák kezelésére is. Az anyavállalat szerint más előnye is lesz az új kezdeményezésnek, mint például az, hogy igényt teremtenek az online tartalomszolgáltatás védelmi technológiáinak fejlesztésére. Ahhoz ugyanis, hogy olyan neves filmvállalatokkal szövetkezhessenek, mint a Sony Pictures Entertainment vagy a Time Warner, szavatolniuk kell azt, hogy a filmeket nem lehet másolni, rögzíteni és illegálisan megosztani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.