Hirdetés

Filmajánló - A hókirálynő libabőrt hoz Shakespeare-re



|

Shakespeare felolvasás még talán sosem volt ennyire izgalmas, mint a Michael Fassbender-féle Macbeth-ben!

Hirdetés

A premiereket illetően most kisebb megnyugvás következik november előtt, amikor is James Bond és a Fecsegő Poszáta is visszatér, mindazonáltal most sem fog unatkozni lényegében egyik korosztály sem, lesz itt kicsiknek, nagyobbaknak és érett nagyoknak is megfelelő kikapcsolódás, amiben a CineStar segédkezik. 

Hirdetés

Macbeth

Shakespeare egyik leghíresebb, mégis elátkozottnak tartott darabja, a Macbeth kerül most a nagyvászonra (állítólag azért ül átok a darabon, mert Shakespeare a boszorkányok dalának szövegét - amely a Harry Potter és az Azkabani fogoly kórusművében is hallható - valódi boszorkányoktól kölcsönözte, akik megátkozták azt, ezért színházi körökben balszerencsét jelent az előadás előtt kimondani a mű címét.) Ebben a feldolgozásban a mindig kiváló Michael Fassbender alakítja a skót nemest és harcost, aki szép fokozatosan beleőrül abba a jóslatba, amely szerint ő lesz az ország királya. A brutális feldolgozást már most az egyik legjobb adaptációként tartják számon és a rendező, Justin Kurzel, valamint a főszereplő páros Fassbender és Marion Cotillard legközelebb is együtt dolgoznak, méghozzá nem máson, mint az Assassin's Creed régóta tervezett adaptációján, ami a hírek szerint szintén nem tűr majd megalkuvást.

Hókirálynő

A Jégvarázs óta mondhatjuk, hogy a hasonló, a telet a középpontba állító mesék iránt megnőtt a kereslet és mindenki próbál valamit learatni Elzáék babérjaiból. A Hókirálynő is, pedig ez az orosz animációs mese még Olafék dalolászása előtt készült egy évvel. És ugyan senki se várjon Disney vagy Pixar (esetleg Dreamworks) szintű animációt, a kicsiket nagy valószínűséggel a legkevésbé sem fogja zavarni, ahogy a kis árva szembe szegül a gonosz címszereplővel.

Libabőr

A Libabőr-regénysorozat kifejezetten népszerű a tengerentúlon és már jó ideje tervezték valamilyen formában vászonra vinni, mire elkészült az éppen leáldozó csillagú Jack Black-kel a főszerepben ez a 80'-as évek sötétebb fantasy komédiáit idéző matiné, melyben az eredeti könyvek írójának, R.L. Stein (Black) könyveinek a lényei szabadulnak rá egy kis amerikai város lakóira és csak néhány kölyökkel együtt képesek megállítani őket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.