Hirdetés

Már készül a Walking Dead spinoffja



|

Az AMC új, vadonatúj sztorit és karaktereket ígérő zombis sorozatát 2015-ben mutathatják be.

Hirdetés

Az AMC hétfőn jelentette be, hogy 2015-ben műsorára tűzi a nagysikerű Walking Dead sorozat spinoffját. A forgatások már elkezdődtek: a Deadline szerint az új sorozatban egy teljesen új történettel és új karakterekkel ismerkedhetünk majd meg.

A széria executive producere Robert Kirkman, az eredeti sorozat alapjául szolgáló képregény szerzője lesz. „Nagyon izgatott vagyok, amiért lehetőséget kaptam arra, hogy megteremtsem a Walking Dead-univerzum egy újabb szegletét” – írta közleményében Kirkman, akinek munkáját a most futó sorozat két producere segíti majd.

Hirdetés

Az AMC elnöke szerint „magától értetődő” volt, hogy úgy döntöttek, elkészítik a spinoffot. A csatornának muszáj nagyot villantania: a Breaking Badnek és a Reklámőrülteknek köszönhetően éppen sikerei csúcsán van, de hamarosan mindkét sorozat befejeződik, és kénytelenek lesznek egy hasonlóan népszerű produkcióval előrukkolni.

Valószínűleg ez az oka annak is, hogy a csatorna nemrég jelentette be: Better Call Saul címmel elkészítik a Breaking Bad előzménytörténetét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.