Hirdetés

Teszt: Nero Move It



|

A Nero nem csak írni és lejátszani, de médiát konvertálni is tud. Evvel a csomaggal mobil eszközökre is.

Hirdetés

Digitális emlékhegyek várnak arra, hogy valaki – azonkívül, aki feltöltötte – végre vethessen rájuk egy pillantást. Vége ugyanis azoknak az időknek, mikor az ismerősöket otthonunkban vendégül látva véget nem érő diavetítésekkel szegeztük a kanapéhoz – modern, mobil korunkban szerencsére már bárhol elkaphatjuk őket. Nálunk van ugyanis mobil (és sok esetben okos-) telefonunk, képernyős médialejátszónk, tenyérgépünk, navigációs kütyünk és ki tudja még, mi minden, ami szerepelhet egy digitális Rambo felszerelésében.

 

 

nero_mi_myneroupload.jpg

Integrált felületet kínál a program a MyNero, YouTube és MySpace közösségi oldalakhoz

 

 

A szomorú ezzel a bőséggel kapcsolatban az, hogy valamennyi gyártó elsősorban a saját video- és hangformátumait támogatja, de még gyártón belül is egy kis képernyős mobiltelefon más felbontású, kódolású médiát igényel, semmint egy nagyobb kijelzővel és erősebb feldolgozóegységgel rendelkező modell. A Nero Move it célja a rendrakás, de még inkább annak biztosítása, hogy bárhova áttölthetjük digitális emlékeinket, automatikusan megfelelő formátumban.

 

Eszközhegyek

Telepítés után sötét alapszínekben indul a Move it, amit bármikor átállíthatunk kékre – aztán bármikor vissza feketére, több színsablon ugyanis nem érhető el. Kétpaneles a program elrendezése, és ennyiben ki is merül a hasonlóság, amit egy megszokott állománykezelő alkalmazással mutat. Az ablak bal és jobb szélén animált ikonok jelképezik mindazokat az eszközöket, amelyekről, illetve amelyekre tölthetünk médiaanyagokat, képet, hangot vagy videót. Eszközökön esetünkben nemcsak valamiféle lejátszó, vagy saját számítógépünk, hanem közösségi internetoldalak is értendőek. Ahogy mondani szokták, minden szentnek maga felé hajlik a keze, így érthető, hogy a My Nero az első a listában, de szerepel a MySpace és az elmaradhatatlan YouTube is. Külső meghajtóink is megjelennek itt, hiszen ezek sokszor tartozhatnak valamilyen médialejátszóhoz. A bal és jobb oldalon kiválasztott helyek között másolhatjuk állományainkat úgy, hogy közben a szükséges konverzió is lezajlik.

 

 

nero_mi_transfer.jpg

Áttöltés a számítógépről a médiaeszközre


 

A program folyamatosan kutat a kiindulási anyagok után, így az eszközpaneleken megjelennek azok a klipek, képek és zenék, amiket talált, az általunk megadott sorrendben, függetlenül a mappától, ahol vannak. Besorolhatjuk és kommentelhetjük a bélyegképként megjelenő anyagokat, más rendszerezési mód nem adott. A másolás és átalakítás egyetlen gombnyomás dolga. Megadható az is, hogy csatlakoztatáskor automatikusan fel-, illetve átkerüljön az új média a számítógépre, valamint az eszközre. Kényelmes megoldás, de figyelnünk kell ezzel a beállítással, hiszen mondjuk egy 2 gigabájtos MP3-lejátszóra nem fog ráférni minden zene, ami számítógépünkön megtalálható.

 

Konverter szinte bármire

Számos médiaeszköz található a támogatott hardverek listáján, amelyből nap mint nap bocsát ki a gyártó frissebbet – ezt a program kérésre letölti. Néhány igen elterjedt, magát azonosító eszközt felismer a rendszer, egyébiránt nekünk kell kiválasztani a listából, innen tudja a program, hogy milyen formátumúvá kell alakítani a képeket, zenéket és videókat. A Nero által nem ismert hardverhez magunk kell, hogy kiválasszuk a kódolást, képméretet, bitarányt. Sajnos AVI csak a „hivatalos” MPEG-4 kódolással készíthető, Xviddel és DivX-szel például nem, így sok olcsó mobil eleve kiesik.

 

 

nero_mi_mobiledevice.jpg

Számos mobiltelefon és médialejátszó támogatott, ami pedig nem, azoknak a konverziós paramétereit magunk állíthatjuk be

 

 

Minden szabadon beállítható, a 3GP-, MPEG-4 és H.264-kódolás egyaránt ismert a konverter előtt, éppúgy elboldogul egy HD-s médialejátszóval, mint szinte bármelyik alap-videolejátszásra képes mobiltelefonnal. Egyetlen jelentős korlát, hogy csupán egyetlen felhasználói sablon áll rendelkezésre, amely minden, típusnév szerint nem támogatott eszközre vonatkozik. Ha tehát több nem támogatott mobiltelefonunk, lejátszónk van, akkor váltogatnunk kell a saját beállításokat. Legjobb, ha minden eszközünk támogatott, illetve ha legfeljebb egyetlen kütyü nem az. Mivel minden, valaha csatlakoztatott modell megjelenik az ikonsorban, ezért néha becsapja magát a rendszer és ha nem ismeri fel a másik USB-kapuba dokkolt MP3-lejátszót, akkor az még egy példányban bekerül a rendszerbe.

 

*

Vizuálisan, de sajnos nem a megszokott logikával működik a kezelőfelület, és lehet, hogy nem szoktunk még ahhoz, hogy ne mappákban, hanem csak úgy ömlesztve, a filmek és zenék tulajdonságai alapján rendezve lássuk viszont médiagyűjteményünket. Konverterként minden eszközhöz idomítható a program – akik többféle mobil kütyüvel is felvértezték magukat, azok nagy hasznát vehetik.

 

 

Adatok

  • Médiaszervező és -konverter funkciók
  • Automatikus hang-, kép- és videokonverzió
  • JPG képformátum, automatikus átméretezés
  • 3GP, AVI (MPEG-4), MPEG4, H.264, MPEG4 HD és WMV videoformátumok támogatása
  • Bővülő eszköztámogatás
  • YouTube, MySpace és MyNero közösségi oldalak integrációja
  • Vista alatti működés
  • Ár: 12990 Ft

 

 

Értékelés

Előny: gyors, automatikus átalakítás mobiltelefonra, médialejátszókra

Hátrány: Xvid és DivX AVI nem támogatott, közös sablon minden nem támogatott eszközhöz

Teljesítmény: 4,5

Szolgáltatás: 4

Ár/érték: 4

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.