Hirdetés

Online megakönyvtárról álmodik a Google



|

A célt segítendő egy automatizált szkenner terveit is elérhetővé tették, amely magától képes lapozni a digitalizálás során.

Hirdetés

A könyvekről digitális másolatot készíteni általában könnyű feladat, hiszen a legtöbb PC-s dokumentum formájában készül el elsőként. A régebbi műveknél már nehezebb a helyzet, hiszen ha valaki nem tölt éveket a szöveg begépelésével, akkor az egyetlen megoldás a szkennelés.

Eddig a kiadók egyetértettek abban, hogy az e-könyvek elkészítéséhez (meglévő művekről) külön dolgozóra van szükség, aki a szkennelés során lapozza az oldalpárokat. Természetesen ez a megoldás jelentősen lassítja egy online megakönyvtár megalkotását.

A Google most úgy hiszi, megtalálta a problémára a megoldást. Egy olyan automatikus szkenner terveit tették szabadon elérhetővé, amely magától képes lapozni a digitalizálás során. A lineáris könyvszkenner fém vázat kapott, két képkezelő szenzorral dolgozik, illetve egy vákuumos tisztítót is felhasznál. Az eszköz a fejjel lefelé elhelyezett könyvet a vákuumos nyomáskülönbségnek köszönhetően képes lapozni. Egy ilyen szkenner megépítése 1500 dollárba kerül, amely jelentősen olcsóbb a jelenleg használt, különösen drága eszközöknél.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.