Hirdetés

William Shatner az új Star Trekben?



|

J.J. Abrams állítólag szerepet ajánlott a veterán színésznek.

Hirdetés

A The Verge hétfői cikke szerint William Shatner, a hatvanas évek legendás Star Trek sorozatának Kirk kapitánya újra magára öltheti a Csillagflotta egyenruháját. A sztár a hétvégén a Nashville-i Wizard World Comic Conon nyilatkozva azt mondta, hogy J.J. Abrams szerepet ajánlott neki a Gene Roddenbery klasszikusából készülő, új mozifilmben.

Hirdetés

Shatner hangsúlyozta, hogy a tárgyalások „még a kezdeti szakaszban vannak”; minden azon múlik majd, hogy az írók mihez kezdenek Kirk karakterével, de persze „boldogan” részt venne a produkcióban. Mint mondta, nagyon meglepte, hogy Abrams megkereste, hiszen évek óta nem találkoztak egymással. A rendező egyébként már korábban is megkörnyékezte, de végül nem tudtak megegyezni egymással, mert, ahogy mondta, a színész „egyértelművé tette, hogy csak akkor vállalja a szereplést, ha meghatározó szerepet kap a filmben”.

Abrams időközben átadta az új Star Trek rendezését az elsőfilmes Roberto Orcinak, de producerként továbbra is segíti a munkáját. Azt egyelőre nem tudni, pontosan milyen szerepet szán Shatnernek az egyelőre cím nélküli filmben; mindenesetre a Badassdigest szerint a forgatókönyvben szerepel egy jelenetet, amelyben Kirk és Spock (Leonard Nimoy) újra találkoznak. A két színész utoljára az 1991-es Star Trek: A nem ismert tartományban szerepelt együtt a vásznon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.