Zöld nyomtatós tippek



|

Az okosan választott nyomtató mindig zöldebb, emellett van néhány hétköznapi trükk is, amit bevethetünk a kisebb ökológiai lábnyom érdekében.

Nagyon kényelmetlen témához érkeztünk, hiszen az emberek két dolgot tűrnek nehezen: ha megmondják nekik, hogy mit ne csináljanak, és ha új szokások felvételét javasolják számukra. Ráadásul a környezetvédelem igazán csak hosszú távon éreztetheti hasznát, viszont ehhez már azonnali cselekvésre, változtatásra is szükség lenne. Bolygónk nagy szerencséje, hogy ami a környezetet jobban óvja, az modernebb, takarékosabb is, sokszor még jobban is működik. Ha pedig amúgy is jót tesz a környezetvédelem, hát miért ne fognánk hozzá?


Jól méretezett nyomtató


Általában a takarékosság, hatékonyság kapcsán szokás megközelíteni a nyomtatók kiválasztását, de a folyamat eredményének komoly kihatása van a környezetre is. Ha túl kis készüléket szerzünk be, akkor drágábban fogunk nyomtatni mint kellene és túlterhelhetjük a hardvert, utóbbi pedig már környezeti szempontból is lényeges. Ha túl nagy gépet szereztünk be, akkor pedig kihasználatlanul áll és a készenléti állapot fenntartására meglehet, hogy több áramot használ el, mint magára a nyomtatásra. Ezért is lehet érdemes szakértő segítségét kérni, vagy erre szakosodott cégtől bérelni -- erre konkrétan következő cikkünkben térünk ki.

Felejtsük el az ősnyomtatókat


Őszinte csodálattal kell adózzunk a gyártók korai, szinte elpusztíthatatlan lézernyomtató modelljei felé. Nem egy helyen használnak többször javított, de ma is eldöcögő printereket a kilencvenes évek közepéről, mondván, hogy minek vegyünk újat, ha megy, no és amíg nem dobjuk ki, addig nem terheljük vele a hulladéktelepet. A helyzet azonban az, hogy ezek a printer matuzsálemek korai, több generációval ezelőtti technológiai megoldásokat alkalmaznak, cseppet sem környezetkímélő, kőolaj alapú tonert igényelnek, bonyolult tonerkazettákban, rengeteg kukában landoló csomagoló- és kopóanyaggal. Vagyis minden egyes karbantartással annyi hulladékot termelünk, amennyit egy igazán modern, takarékos masina csak tízszer annyi oldal nyomtatása kapcsán "termel ki". Ráadásul a régi gépek lassúbbak, magasabb hőmérsékletre és sokkal több árammal fűtik fel a fűtőszálat, a meghajtóprogramjaik pedig sok hasznos funkciót nem tartalmaznak (pl. tonertakarékos nyomtatás). Egy modern, tartós alkatrészekből felépített Kyocera printerrel (Kyocera ECOSYS M3040dn) 10 helyett jóval 2,5 forint alatti oldalköltségekkel dolgozhatunk, 6 lap/perc helyett 40 lap/perccel, a készülék élettartama pedig 300 000 oldalig terjed. Megéri váltani.

Az Kyocera amorf szílícium technológiája teszi lehetővé ilyen tartósságú és alacsony karbantartás-igényű nyomtatási megoldások felépítését, erről részletesebben a Lehet környezetkímélőbben és olcsóbban nyomtatni? cikkünkben írtunk.


Kockázatos alternatív toner


Az alternatív tonerek olcsóbbak, ám egyébiránt nem biztos, hogy jól szolgálják céljainkat. Nem mindig szavatolt a minőségük és ki tudja, hogy milyen környezetvédelmi eljárásokat (nem) követett a gyártó cég? Még nagyobb környezetterhelő tétel lenne, ha a toner miatt az egész nyomtató idő előtt elektronikus hulladékként végezné, ami előfordulhat, ha a gyártó speciális technológiájához nem igazodik a toner összetétele.

Az eredeti Kyocera Mita tonerek például tisztító finomkerámia-szemcséket is tartalmaznak, melyek biztosítják a fényérzékeny henger felületének kondícionálását, ami a jó nyomatminőség hosszútávú fenntartását biztosítja, akár több százezer oldal kinyomtatását követően is. Az alternatív tonerben ez nincs meg feltétlenül, ami csökkenti a gyakorlati élettartamot, emellett az egyenetlenebb tonerszemcse-minőség csúnyább nyomatokat is eredményezhet.

Papír felelős gazdálkodásból

A papír nem csak az újrafeldolgozás, hanem a termelés, faipar és erdőgazdálkodás oldaláról is igen komolyan érinti környezetünket. Kibontva már nem látszik, hogy melyik papír alapanyaga jött illegális, erdőtaroló fakitermelőktől és melyik felelősen gazdálkodó, a kitermelt területet megújító vállalkozásoktól. Szerencsére a nyersanyag útja nyomon követhető és léteznek tanúsítványok, melyek a fenntartható és felelős erdőgazdálkodás védjegyei. Ilyenek az FSC (Forest Stewardship Council)  és a PEFC (Pan European Forest Certification Scheme). Keressük a logóikat a papírok csomagolásán és vásároljunk ellenőrzött helyről.

Biztos, hogy ki kell nyomtatni?

Talán eretnekség ezt egy nyomtatós blogon említeni, de biztos, hogy mindent csak papírra vetve lehet olvasni, javítani, egyeztetni? Nyilvánvaló, hogy a papír előállítása, vagy akár újrafeldolgozása súlyos terhet ró a környezetre és pénzbe is kerül. Persze a képernyős eszközök, azaz a táblagépek vagy a PC-k is elhasználódnak és veszélyes hulladékká lépnek elő, de hasznos élettartamuk során sok ezer oldal pazarló kinyomtatását válthatjuk ki velük.

Minek memókat nyomtatni értekezlet előtt, ha mindenki viheti a tárgyalóba a laptopot?
Sokkal kényelmesebb PDF-en kommentelni egy vázlatot, semmint a sorok közé nyomorítani kézírással a korrigálandókat. Még hatékonyabb, ha még szerkeszthető dokumentum korában jár körbe a fájl és használjuk a szövegszerkesztő Változások követése (Track changes) funkcióját.

 
Végleges anyagok kinyomtatása előtt természetesen érdemes még egyszer a képernyőn végignézni mindent. Való igaz, hogy papíron könnyebb szöveget javítani, de ilyenkor, ha a képernyőt már nem bírjuk, végső esetben miért ne használhatnánk a tonertakarékos üzemmódot és a kétoldalas nyomtatást? Ilyenkor vehetjük hasznát az elrontott egyoldalas nyomatoknak, ezeknek a fel nem használt oldala vázlatok nyomtatására pont megfelel, érdemes őket célzottan félretenni.

Otthon jó szolgálatot tehet még az elhamarkodott nyomtatások ellen az Előnézet (Print Preview) használata: a sok nyomtatódriverben alapértelmezettre állítható funkció a Nyomtatás gomb után visszatartja és a képernyőn jeleníti meg az anyagot. Ha a driver nem támogatná ezt, akkor használjuk ki az Office programokban megtalálható Nyomtatási kép funkciót.


Menedzselt nyomtatás - kímél erdőt és pénzt

Vállalati környezetben a pull printing eleve számos szükségtelenül nyomtatásra küldött oldaltól kíméli meg a céget. A központilag menedzselt nyomtatásnak ez a hasznos funkciója addig visszatartja a munkát, míg a felhasználó a nyomtatóhoz érve nem azonosítja magát. A legtöbb feleslegesen kiküldött munkáról másodpercek, percek alatt kiderül, hogy nincs rá szükség, így ezek még papírpazarlás előtt törölhetők a szerverről. A nyomtatás menedzsment egyik előnye még, hogy a tartalom (színek, méret) alapján a rendszer választhatja ki a printert, ami a leggazdaságosabban képes elkészíteni a dokumentumot. Jótékonyan hathat még, hogy részletes jelentések kérhetők, a dolgozók és részlegek tudatában vannak annak, hogy a nyomtatással való gazdálkodásuk ellenőrizhető.

További információ

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.