Hirdetés

Bono szembenézett a pillanattal, amikor az egész világra ráerőltette azt a szerencsétlen albumot



|

A Songs of Innocence az Apple történetének egyik legnagyobb mellényúlása volt, erre emlékszik most a frontember.

Hirdetés

Emlékeztek a Songs of Innocence című 2014-es U2-album körüli botrányra? Ha nem, semmi baj, szerencsére az egész már csak egy lábjegyzet a pop- és techtörténelem könyveiben, de annak idején nagyon komoly, a zeneipart és az adatvédelmi kérdéseket egyaránt megbolygató ügy lett belőle. Az történt ugyanis, hogy Bonóék meggyőzték az akkor már Apple-CEO Tim Cookot, hogy az iTunes-on tegyék ingyenessé az akkori legújabb albumukat. Ez eddig kedves gesztusnak tűnt, csakhogy kissé túltolták a dolgot:

a lemez egyszer csak az összes iTunes-felhasználó könyvtárában megjelent, sőt, az Apple-eszözök még le is töltötték a saját tárhelyükre a megkérdezésük nélkül.

Eltávolítani sem lehetett: ha az ember letörölte, a felhőben tárolt albumok közt még mindig ott volt, azaz szinte kiirthatatlan volt a megvásárolt lemezek könyvtárából. 

Bono most a The Guardiannek adott kimerítő életútinterjúban idézte fel az esetet. Mint elmondta, Cooknak eleve gyanús volt az ingyenzene ötlete, hiszen az egész iTunes arról szólt, hogy a zenészek pénzt kapjanak a műveikért. Bono azonban egyszerre próbált antikapitalista hippi és punk lenni, úgy gondolta, ez olyasmi, ami a The Clash együttesnek tetszene, és végül rávette az Apple-főnököt, hogy erőltesse rá az albumot a felhasználókra. Először azt hitte, ez csak egy szokásos kis hiszti a neten, aztán rájött, hogy ezzel a húzással sokkal komolyabb témákat piszkált meg, mint amire számított. 

Hirdetés

Az Apple persze gyorsan visszatáncolt és törölte a lemezt a felhasználók könyvtárából, de Cook egy pillanatra sem bánta meg. "Belevittetek egy kísérletbe, belementünk, nem működött, nem baj: muszáj kísérletezni, a zeneipar jelen formájában nem mindenkinek működik" - mondta Bonónak és túl is lépett az ügyön. Akinek kétségei voltak afelől, hogy Cook méltó utódja lett-e Steve Jobsnak, itt a bizonyíték: az lett - fogalmazott Bono az interjúban.

A lemez hirtelen megjelenését és kéretlen letöltődését talán az egyik legjobb ma élő rapper, Tyler the Creator fogalmazta meg:

Olyan volt, amikor megláttam, mintha valami nemi betegséggel ébredtem volna.

A kritikusok pedig gyorsan megegyeztek abban, hogy a balhé sajnos a legérdekesebb dolog az egész lemez körül, az ugyanis sajnos dögunalmas lett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.