Hirdetés

Hatalmasat csalódhat Carl Icahn az Apple-ben



|

Nem csak a gyártó igazgatótanácsa ellenzi a gigászi részvényvásárlásos javaslatát.

Hirdetés

A megszokottnál érdekesebbnek ígérkezik az Apple most februárban esedékes éves részvényesi gyűlése, ugyanis a tavaly augusztus óta állítólag olyan 3 milliárd dollárnyi almás értékpapírra szert tett Carl Icahn befektető szeretné elérni, hogy megszavazzák az általa formálisan decemberben javasolt gigantikus részvény-visszavásárlást.

Hirdetés


A férfi konkrétan 50 milliárd dollárnyi részvényt szeretne visszavásároltatni az almás vállalattal, amelynek hatására egyrészt erőteljesen megnőne a cég értékpapírjainak árfolyama, másrészt nyilván komoly pénzre tehetnének szert a befektetők. Tim Cook két hete jelentette be, hogy a vállalat a legutóbbi pénzügyi jelentésének kiadása óta ugyan csendben visszavásároltak 14 milliárd dollárnyi részvényt, ám Icahn javaslatát továbbra is elutasítja az igazgatótanács.


A szavazás eredményét jó eséllyel befolyásolva a befektetők körében megbízhatónak tartott Institutional Shareholder Services nevű elemzőcég vasárnap az Apple tanácsának pártjára állt az ügyben, azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a cégnek az összehordott pénzén való ülés helyett illene jelentős összegeket eljuttatnia a részvényeseinek.


Legutóbbi pénzügyi jelentésének közzétételekor a vállalat bankszámláin összesen 148,6 milliárd dollár volt.


(Forrás: AppleInsider)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.