Hirdetés

Fentebb lépett az Apple a Fortune 500-as listáján



|

Az idei évben az Apple már az ötödik helyen van a Fortune 500-as listáján.

Hirdetés

A Fortune frissítette az évente megújuló Fortune 500-as listáját, amelyben az árbevételt alapul véve a legnagyobb amerikai cégeket rangsorolják. 2014-ben a listában az ötödik hely jutott az Apple-nek, amely tavaly még a hatodik, 2012-ben pedig még csak a tizenhetedik helyen volt. Az első ötbe a Wal-Mart mellett bekerült az Exxon Mobil, a Chevron és a Berkshire Hathaway. 

Hirdetés

Az almás cég eredményeit magyarázza, hogy az eladásaik továbbra is emelkednek, az iPhone-ok mellett pedig a digitális tartalmak is remekül fogynak. A cupertinóiak árbevétele a legutóbbi időszakban 170,9 milliárd amerikai dollár volt, a nyereségük pedig 11,3 százalékkal hiába csökkent le 37 milliárd dollárra, még így is az elsők lettek a profit szempontjából a Fortune 500-as rangsorában. 

Az Apple legutóbbi nagy húzása a Beats Electronics és a Beats Music felvásárlása volt 3 milliárd dollárért. A 2014-es nagy durranások között kis szerencsével ott lehet az iWatch, az iPhone 6 és még talán egy új Apple TV is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.