Hirdetés

Hatalmas siker a brazil Apple Store



|

Pedig ebben az Apple Store-ban árulják a világon a legdrágábban az iPhone-t.

Hirdetés

Szombaton nyitott meg Brazíliában az első hivatalos Apple Store, aminek alkalmából több mint 1700 ember tolongott Rio de Janeiróban a Village Mallban. A sorban állás már pénteken elkezdődött, ugyanis 163 ember éjszakázott az üzlet előtt csak azért, hogy az elsők között tegye be a lábát az almás boltba. 

Hirdetés

Tim Cook a Twitteren fejezte ki a háláját minden látogatónak, ami meglehetősen szokatlan volt, ugyanis eddig egyik üzlet megnyitójakor sem volt még példa hasonlóra. Az ok minderre persze egyszerű: az Apple Amerikán kívül is terjeszkedne, Brazília pedig nagy lakossággal, gyorsan növekvő gazdasággal és egyre nagyobb középosztállyal bír. 

Könnyű dolga persze nem lesz az Apple-nek, ebben az Apple Store-ban lehet ugyanis a legdrágábban megvenni az iPhone-t a világon. Az ország magas, importra kivetett adóinak hála majdnem kétszer annyiba kerül egy brazil iPhone 5S, mint egy amerikai (649 dollár helyett 1200-ért lehet hazavinni egy 16 gigabájtosat, kártyafüggetlenül). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.