Hirdetés

Jönnek a Telekomhoz az új iPadek



|

November elsejétől hazánkban is kapható lesz a nagyobbik modell.

Hirdetés

Ma délelőtt a T-Mobile bejelentette, hogy november elsejétől kezdve megtalálható lesz a kínálatában az Apple iPad Air táblagép, plusz szintén még november során a Retina kijelzős iPad Mini is megérkezik a szolgáltatóhoz. Sejthetően a Wi-Fi-s és mobilnetes változatok egyaránt megvásárolhatóak lesznek a vállalattól, sajnos a konkrét konstrukciókról csak pénteken hull majd le a lepel.

Hirdetés


„Az új iPad Air készülék november 1-jétől a Telekom honlapján, november 2-től pedig a Telekom kijelölt saját üzleteiben is megvásárolható: Budapesten az Árkád Bevásárlóközpontban (1. emelet), a Mammut Bevásárlóközpontban (1. emelet), a Westend, MOM, Allee és Pólus bevásárlóközpontokban, valamint a Budafoki úti Telekom üzletben; a vidéki üzletek közül pedig Miskolcon (Széchenyi István utca 36.) és Debrecenben (Piac utca 26.). A későbbiekben az új iPadek otthoni internet-csomaggal is elérhetőek lesznek” – áll a közleményben.


Természetesen az almás vállalat új táblagépei a gyártó saját áruházából is beszerezhetőek lesznek, ráadásul már az áraik is publikusak, az egyszerű áttekinthetőség érdekében inkább táblázatba foglaltuk az adatokat. Egyelőre nem tudni, hogy a Telenor és Vodafone kívánják-e forgalmazni Apple idei táblagépeit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.