Hirdetés

Késik az iOS 8 nagy újítása



|

Állítólag nem lesz kész az osztott képernyős mód a WWDC-re.

Hirdetés

Az Apple nagyjából az iOS 7 külsejét és tartalmát vinné tovább az iOS 8-cal, amelynek az egyik legnagyobb újítása az osztott képernyős mód lehet. Ebben két appot lehetne fekvő módban egyidejűleg használni, illetve a tartalmakat mozgatni a két oldal között. A funkció azonban a hírek szerint nem lesz készen a WWDC hétfői startjára

Hirdetés

A The New York Times úgy értesült, hogy mivel még nem áll jól az új funkció, ezért azt meg sem mutatják majd a WWDC-n. Az újdonság egyébként csak Apple-fronton lesz nagy durranás, hiszen a Samsung és a Microsoft táblagépein az osztott mód már régóta használható. Ami azt illeti, a Microsoft pont ezt tartja a legnagyobb ütőkártyájának, ami a Windows 8 és a Surface mellett szól. 

A korábbi pletykák szerint az új multitasking mód először csak a 9,7 hüvelykes iPadeken lenne elérhető, kezdetekben az iPad miniken és az iPhone-okon nem. Ha már nagyképernyőről van szó, akkor érdemes megjegyezni a sokat emlegetett iPad Prót, amivel egyesek szerint egy laptopot is kiválthatna az Apple. Mivel azonban az utóbbi hónapokban erről nem sok információ érkezett, egyelőre elenyésző az esélye a bejelentésének. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.