Hirdetés

Kezdődhet az iPhone csereprogramja



|

Az Apple azt szeretné, ha inkább tőlük venne mindenki iPhone-t.

Hirdetés

A jól értesült fülek szerint az Apple már a következő hónapban elindítja az iPhone-ra vonatkozó csereprogramját. Ennek keretében a vásárlóik leadhatják majd a régi iPhone-jukat, és az új modell árából valamennyi kedvezményt kapnak. Így kedvezőbb feltételek mellett lehet majd megvenni az új iPhone-t, leadva mondjuk egy régi iPhone 4S-t. 

Hirdetés

Természetesen a nagyobb szolgáltatók és kereskedők mindenhol saját akciókkal igyekeznek rávenni az ügyfeleiket a hasonló frissítésre, de ezúttal az Apple azt szeretné, ha inkább a saját boltjaiban lenne nagyobb a forgalom. 

Jelen pillanatban az Apple által eladott iPhone-ok körülbelül 80 százalékát nem az Apple boltjaiból vesszük: ezen szeretne változtatni Tim Cook, mielőbb. A csereprogram az egyik eszköz a cél eléréséhez; állítólag az alkalmazottak képzése már a héten megindul. Hivatalosan persze továbbra sem tudni, hogy vajon az iPhone 5S és az iPhone 5C is benne lesznek-e az akcióban. A felhasználók számára ugyanakkor az lenne a legkedvezőbb, ha az Apple más, például androidos telefonokat is beszámítana. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.