Komoly világgazdasági és fenntarthatósági kérdéseket vet fel maga a gyártás kihelyezése eleve, mely a gyarmatosítás szerepét vette át a második világháborút követően. A gyártást elköltöztető vállalkozás anyaországában munkanélküliséget generál, ha az eredeti gyárat felszámolják, de ennek árát nem a helyi leépítéseket eszközlő vállalkozás fizeti, úgyhogy a mindenkori kormányok tehetetlensége (vagy szemet hunyása?) okán úgy fél évszázada virágzik ez a „költség-optimalizáló” eljárás. Most azonban baj van, az a fránya, amúgy is nehezen korlátozható Internet és a tévé megmutatta az őslakosoknak, hogy mások miként élnek meg töredéknyi munkából. Most ők is szeretnének téglaépületben élni, hűtőszekrényt és tévét, és mit nem jut eszükbe, esetleg még autót venni, ha már minden nap 12 órát robotolnak. Ez pedig magasabb munkabért követel, így lehet, hogy Kína hamarosan túl drága lesz? (Amúgy vajon az ott élők zöme számára megfizethetetlen iPad árából mennyit fordítanak munkabérre egy darabra leosztva?)
A Foxconn eddigi munkaügyi botrányai is jelzik, hogy változás van folyamatban a világ egyik legnépesebb országában. Szárnya kelt a pletyka, hogy az Apple számára is gyártó óriáscég megelégelte a bértárgyalásokat és fontolgatja a gyártás áthelyezését más országokba. Régebben Vietnamot említették lehetséges célként a pletykákban, most Indonézia van soron. Hogy vajon így lehet-e, az kiderül a Computerworld cikkéből.
