Hirdetés

Kukkolják az iPhone-od?



|

Ha más is rápillanthat a telefonunkra, nem árthat néhány óvintézkedést tenni.

Hirdetés

Az iPhone 5S esetében a Touch ID használata nem csak az ismerősök bámulatba ejtésére alkalmas, hanem biztonsági szempontból is előnyös. Szerencsére mást is tehetünk - a régebbi almás készülékek esetében is - azért, hogy bebiztosítsuk kukkolás ellen az iPhone-unkat. Elvégre nem jó, ha egy óvatlan pillanatban az ismerősünk kölcsön veszi a telefonunkat, majd később kiderül, hogy helyettünk írt a Twitteren, elolvasta az üzeneteinket vagy átnézte a nem mindenki számára nyilvános fotóinkat. 

Hirdetés

Mit tehetünk hát a kukkolás ellen? Az első és legalapvetőbb a jelkódzár használata. Amennyiben ezt engedélyezzük, mindig meg kell majd adnunk, ha a képernyő lezárt - ezért mérlegeljük, hogy tényleg szükségünk van-e rá, hiszen egy idő után idegesíthetővé is válhat a folytonos jelszómegadás. A Touch ID esetében persze erre csak akkor lesz szükség, ha újraindítjuk a telefont, 48 óráig nem nyúlunk hozzá vagy pedig ötször sem sikerül belépni. 

 

 

Alapesetben egy négy számjegyből álló kódot kér tőlünk az iOS, de szerencsére ettől jóval biztosabb jelszó megadására is van lehetőségünk. A bonyolultabb jelszó beállításához a következő lépéseket kövessük:

1. Lépjünk a Beállításokba, majd válasszuk az Általános sort. 

2. Nyomjunk a Jelkódzárra, ezután pedig görgessünk le az Egyszerű jelkód sorig, és kapcsoljuk ki a kapcsolót. 

3. Ezentúl bármilyen jelszót megadhatunk az iOS-nek: a véglegesítéshez ismételjük meg a beírt kódot. Érdekesség, hogy amennyiben csak számokat használunk, a felugró billentyűzet továbbra is csak numerikus lesz. A számokból álló jelkód nem annyira biztonságos, mint a szöveges karaktereket is tartalmazó jelszó, de azért még mindig biztosabb, mint a négy számjegyből összerakott. 

 

 

Ugyanúgy a Jelkódzár menüben tudjuk beállítani a zárolt képernyőről való elérések engedélyezését: mondjuk azt, hogy válaszolhatunk-e üzenettel közvetlenül innen vagy nem. 

Ne feledkezzünk meg a Siri letiltásáról sem, ha attól félünk, hogy valaki ezt tudná használni. Az Apple hangalapú asszisztense képes megkerülni a jelkódzárat, és például hívást indítani vagy üzenetet küldeni a jelszó beírása nélkül. Mindezt megelőzhetjük, ha a Sirit letiltjuk. 

 

 

Amennyiben azt sem szeretnénk, hogy a zárolt telefonunkon megjelenő értesítéseket, üzeneteket elolvashassa bárki vagy éppen a Vezérlőközpontot piszkálja, akkor ezeket is le kell tiltanunk, egyesével. Természetesen elég kényelmetlen lesz, ha a jövőben nem látjuk az új üzeneteinket már rögtön a zárolt képernyőn, de vigasztalhat a tudat, hogy más sem fogja. 

A Vezérlőközpont elrejtéséhez zárolásnál lépjünk a Beállítások, Vezérlőközpont menübe, és kapcsoljuk ki a Hozzáférés zárolásnál opciót. Amennyiben az üzenetek, appok és minden egyéb értesítését akarjuk letiltani, akkor a Beállítások, Értesítési központ menüt válasszuk, és egyesével keressünk ki minden szükséges tartalmat, majd rájuk nyomva a Megjelenítés a zárolási képernyőn opciót kapcsoljuk ki. Maga az értesítési központ megjelenítése egyébként ugyanebben a menüben tiltható le, legfelül.

 

 

Mindezek használatával nem csak a kíváncsi szemek és kezek ellen védhetjük az adatainkat, de a kevésbé szakértő tolvajokat is meggátolhatjuk abban, hogy egyből a sajátjuknak érezzék a drága iPhone-unkat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.