Hirdetés

Külön appot kaphat az iOS 8-ban az iTunes Radio



|

Az Apple állítólag kihangsúlyozná az iTunes Radio szolgáltatását az iOS 8-ban.

Hirdetés

Az iOS 8 minden bizonnyal sok változtatást hoz majd magával. A 9to5Mac szerint ezek közül az egyik az lesz, hogy az iTunes Radio saját, különálló appot kap az Apple mobil operációs rendszerének a következő főverziójában. Az ötlet hátterében az a gondolat áll, hogy sokkal nagyobb piacot szerezhetnek a zenei streamingszolgáltatásnak akkor, ha azt nem a Zene alkalmazásban rejtik el, hanem jól elkülönített appot írnak neki. 

Hirdetés

Az iTunes Radio elvileg előretelepítve érkezne az iOS 8 részeként, és gyakorlatilag teljesen ugyanazt a felületet kapná, mint a Zene. A pletykák szerint az Apple már az iOS 6-ban is szeretett volna egy önálló zenei streaminges appot kiadni, de a lemezkiadók aggályai miatt eleve a megjelenés is az iOS 7-re csúszott. 

Bár az iTunes Radio még viszonylag kevés helyen érhető el, a statisztikák szerint meglehetősen jól szerepel: Amerikában például már a harmadik legkedveltebb streamingszolgáltatás. A sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy egy hónappal az indulása után már 20 millióan használták. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.