Hirdetés

Már nincs hiány az iPhone 5S-ből



|

Többé nem kell sorban állni az iPhone 5S-ért, legalábbis Amerikában.

Hirdetés

Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője a legutóbbi felmérésében az amerikai Apple boltokat vizsgálta. Az eredményei alapján az iPhone 5S modellek mindegyikéből van már raktáron az üzletekben. Ez remek hír a vásárlók számára, hiszen két hete még csak a boltok 24 százalékában volt elég a készülékből, október elején pedig csak a 8 százalékában. Többé tehát az amerikaiaknak nem kell Manhattanben a bolt előtt sorszámért állni egész nap. 

Hirdetés

Az elemző azt mondja, az Apple-nek az ünnepek előtti időszakra sikerült felvinni a kínálatot a kereslettel egy szintre. A különböző statisztikák szerint egyébként már az idei fekete pénteken és cyber hétfőn sem volt probléma az iPhone 5S elérhetőségével, mindenhol bőséges készletekkel várták a rohamot

A Piper Jaffray jóslatai alapján az idei negyedik negyedév éves összehasonlításban 16 százalékkal több eladást hoz majd az Apple számára, miközben a jövő évi első negyedév 12 százalékos plusszal folytatódik, az ilyenkor megszokott uborkaszezon ellenére is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.