Hirdetés

Márciusban érkezhet az iOS 7.1



|

Tavaly szeptember óta az első nagy frissítés érkezik az Apple mobil rendszeréhez.

Hirdetés

Tavaly szeptemberben vált elérhetővé az iOS 7, most pedig úgy néz ki, valamikor márciusban megkapjuk hozzá az első komolyabb frissítést is. A 9to5Mac úgy tudja, hogy az iOS 7.1 folytatja a vizuális fejlesztéseket, emellett apróbb finomhangolásokra és hibajavításokra számíthatunk, derült ki többek között a fejlesztőknek eddig kiadott bétákból. 

Hirdetés

Kissé átalakul a Telefon és a Naptár app, ellenben semmi titkos újításra nem kell számítani az iOS 7.1-gyel kapcsolatosan. Legelőször tavaly decemberben említették meg a márciusi megjelenést, mostanában pedig egyre többen állították, hogy a következő hetekben végre megérkezik a frissített mobil rendszer. 

A vizuális tuning keretében több gomb is új alakot kapott az iOS-ben, illetve kicsit fejlődött és átalakult a billentyűzet is. Finomítottak a Telefon, a FaceTime és az Üzenetek appok ikonjain, illetve a régóta várt iOS in the Car funkción. Ez utóbbinak a nyilvános elérhetősége továbbra is erősen kérdéses, még az iOS 7.1-ben is. 

 

Fotó: iMore

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.