Hirdetés

Megvették a Clumsy Ninja fejlesztőjét



|

527 millió dollárt fizet a NaturalMotionért a Zynga.

Hirdetés

527 millió dollárért vásárolja fel a Clumsy Ninjáról ismert NaturalMotiont a Zynga. A közösségi játékokkal foglalkozó vállalat azt mondta, az olyan sikerek miatt szeretnének lecsapni a fejlesztőcsapatra, mint a Clumsy Ninja vagy a CSR Racing. Készpénzben 391 millió dollárt adnak, míg ehhez körülbelül 39,8 millió részvény társul, aminek az értéke körülbelül 142 millió dollár. 

Hirdetés

A felvásárlással egyszerre a Zynga a leépítéseket is folytatta. Ezúttal a munkaerejének a 15 százalékától, tehát 314 embertől szabadul meg a vállalat. A leépítés hátterében a költségcsökkentések állnak, amiknek köszönhetően megfelelő méretű, munkára koncentráló csapatokat tudnak létrehozni a saját bevallásuk szerint. 

Jó kérdés, hogy vajon a NaturalMotion mennyire tudja majd fellendíteni a Zynga szekerét. A cég 2007-ben jött létre, és a közösségi játékaival óriási sikereket ért el. Miután tavaly már nem voltak olyan népszerűek az alkalmi játékosok körében, előbb 520 dolgozót küldtek el, majd 37 és 25 millió dolláros veszteségeket könyveltek el. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.