Hirdetés

Minden appot támogatna az iWatch Siri asszisztense



|

A harmadik féltől származó appokat is támogatná a Siri az iWatch-on.

Hirdetés

Az Apple okosórájáról már meglehetősen régóta hallunk, egyes vélemények szerint pedig tulajdonképpen már évek óta dolgozik az iWatch-on az Apple. Jelenleg úgy tudni, hajlított akkumulátorral és hajlított OLED kijelzővel rendelkezhet, és nagyon jelentős mértékben épít majd a fitneszre, egészségre, valamint az almás cég közelgő Healthbook appjára. Az utóbbi hetekben az is kiderült, hogy bár pulzust és oxigénszintet igen, glükózszintet már nem tud majd mérni az okosóra - ez utóbbit nem sikerült nem invazív módon elég pontosan megoldani, maga a terhesség és a stressz észlelése pedig eleve alapos túlzás volt. 

Hirdetés

Amennyiben arra gondolunk, hogyan állítjuk majd be és kezeljük az iWatch-ot, értelemszerűen az jut az eszünkbe, hogy érintőképernyővel. Ez azonban ilyen kicsi méret mellett már kezd problémássá válni, illetve érdemes rámutatni az okosórákkal kapcsolatos felmérések korábbi tapasztalataira. Ezek szerint az emberek nagy része nagyon szívesen beszélne az órájához, és adna hangalapú utasításokat. 

 

 

Úgy néz ki, hogy az Apple éppen efelé az út felé indult el. A The Information jelentése szerint a cupertinói cég azon dolgozik, hogy a Siri ezentúl a harmadik féltől származó appokkal és szolgáltatásokkal is kompatibilis legyen

A beszámolóban kitérnek arra, hogy a Siri jelenleg sok funkcióra nem képes. Nem tud például autót kölcsönözni, hotelszobát foglalni, vagy bármilyen más app segítségével üzenetet küldeni, mint a beépített Üzenetek. A fejlesztésekkel most lehetővé tennék, hogy minden olyan app működjön a hangalapú asszisztenssel, amely nem igényel külön üzleti megállapodást az Apple és az adott fejlesztőcég között. Ez utóbbi esetében a már most támogatott OpenTable és a Wolfram Alpha példájára kell gondolni. 

 

 

Az iWatch és a Siri fejlesztéseinek a sorában egy olyan érdekességet is találunk, amely intelligens módon döntené el, mikor milyen tartalmat jelenítsen meg a kijelzőn. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amikor valaki elkezd futni, akkor egy futással kapcsolatos app azonnal megjelenik az okosóráján

Amennyiben a mostani jelentések igaznak bizonyulnak, akkor mindez azt jelzi, hogy az Apple az intelligens, hangalapú irányítást nem csak egy szokatlan funkciónak tekinti, hanem a jövőbeli megoldásainak az egyik alappilléreként. Az Apple mellett úgy tudni, hogy a Google is gőzerővel dolgozik a külsős appok támogatásán. A Siri és a Google Now így képesek lennének eldönteni, melyik alkalmazás mit csinál, majd a hangutasításainkat a megfelelő programmal kezelni. A Google állítólag még egy külön listát is gyártana az appok képességeiről, egy indexlistával segítve a Google Now-t. Mivel a felhasználók és a fejlesztők a jelenlegi állapot szerint egyaránt nagyon örülnének a továbbfejlesztett hangalapú irányításnak, ezért érdekes lesz látni, hogy vajon mutat-e ilyen téren valami újdonságot a következő iOS vagy Android. Az iWatch-nak a sikerhez tulajdonképpen nincs választása: kell, hogy mutasson valami hasonlót. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.