Hirdetés

Minden idők legnagyobb hype-jai



|

Az iPhone őrület kapcsán eszünkbe ötlött, hogy bizony nem ez az első dolog, amit ekkora felhajtás övez. Összegyűjtöttük hát minden idők legjobban beharangozott eszközeit.

Hirdetés

Szegény Alexander Graham Bell: hiába fedezte fel 1876-ban a telefont, 2007-ben ez a vívmány önmagában már nem is elég. Legalább is az Apple szerint, hiszen Steve Jobs januárban bejelentette: ők bizony újra „feltalálják a telefont", amit bizony az „egér óta legforradalmibb kezelőfelülettel" fognak ellátni. Azóta az iPhone-t övező hisztéria nemzetközi szinten egyre csak nő - de korántsem ez az első számítástechnikai termék, amit ekkora várakozás övez. A PC World most összegyűjtötte minden idők legnagyobb felhajtással övezett eszközeit, melyből néhány tényleg megérte a pénzét, néhány pedig csúfosan megbukott.

 

Apple Macintosh (1984)

Egy felejthetetlen hirdetés indította el az első Apple Macintosh gép kampányát az amerikai Super Bowl kupadöntő alatt. A reklámfilm Orwell 1984 c. regényének stílusában készült: amiben egy nő egy kalapáccsal zúzza szét a Nagy Testvér képét, aki az akkori számítógépes piacot uraló IBM-et hivatott jelképezni. Két nappal később amerikában elkezdték forgalmazni a Macintosh-t és óriási siker lett. 1984 januárja óta számos dizájnváltáson esett már át, de a Mac megőrizte lázadó imidzsét. Az Apple pedig megtartva jó szokását, 1985-ben egy lemminges, 1999-ben pedig az Űrodisszeiából ismert HAL reklámmal sokkolta a Super Bowl nézőit.


 

 

Intel Pentium processzor (1993)

Az első mikroprocesszorokat még 286, 386 és hasonló nevekkel illették, s ezt a bevett szokást változtatta meg az Intel a Pentium név használatával. Rengeteget költöttek „Intel inside" hirdetésekre, amik arra buzdították a vásárlókat, hogy mindneki Pentium CPU-t építsen a gépébe. Meg is lett az eredménye: a cég látványosan maga mögé utasította a konkurens (pl. AMD vagy Cyrix) processzorgyártókat az asztali gépek piacán. Azóta sem sikerült más CPU-márkaneveivel megismételni a sikert (se a Celeronnal, Xeonnal vagy Itaniummal), hiszen egy időben a PC szinonímájaként használták a Pentium nevet.

 

 

Apple Newton (1993)

John Sculley örökre bevéste nevét a törénelembe, mikor először használta a kifejezést: „digitális személyi asszisztens", azaz angolul PDA. Ráadásul mindezt nem a levegőbe mondta, hanem új termékükre az Apple Newton-ra, ami Sculley szerint a digitális kor meghatározó alapkövévé fog válni. A Newton Message Pad egy igen korai tábla PC volt, mely a kézírásfelismerés új korszakát volt hivatott megnyitni, mégis nagyot bukott. Túl nagy volt, hogy elférjen a zsebben és az 1000 dolláros árcédula sem segítette hozzá, hogy szélesebb tömegek kedvencévé váljon. Az Apple Newton 1993-tól '98-ig volt kapható.

 

 

IBM OS/2 Warp (1994)

Bár Star Trek-re hajazó szó is szerepelt a nevében, és később hiába promótálta a Star Trek: Voyager sorozat kapitánynője, Kate Mulgrew a programot, mindez nem volt elég ahhoz, hogy az OS/2 Warp az egekig szárnyaljon. Az IBM a Microsoft Windows operációs rendszer ellenfelének szánta, de sosem hódított meg nagy számú felhasználót. Nem mintha az IBM nem próbálkozott volna a promótálásáva: az „It's a Warped World" reklámjában még hippik is dícsérik a Warp grafikáját. Az OS/2 fejlesztését még együtt kezdte meg a Microsoft és az IBM, de a '90-es évek elején az IBM az egészet átvette, mikor Bill Gates és cége a Windows 95-re kezdett összpontosítani. Az OS/2 1987-től 2005-ig volt piacon, terméktámogatása 2006 december 31-én szűnt meg.

 

 


Microsoft Windows 95 (1995)

A Microsoft nem kevesebb, mint 300 millió dolláros bevezető kampányát nehéz volt figyelmen kívül hagyni a kilencvenes évek közepén Amerikában. Képesek voltak az Empire State Building-et is a Win95 színeivel kivilágítani, lelógatni egy majd' száz méter nagyságú plakátot a Torontói tévétoronyról, de kifizették a másfél milliós példányszámú londoni Times magazin egy számának nyomdaköltségeit is. A számítástechnikai boltok 1995. augusztus 24-én pontban éjfélkor nyitottak, hogy a vásárlók minél hamarabb hozzájussanak a szoftverhez.

A felhajtás meghozta a gyümölcsét: a Microsoft 40 millió példányt adott el a Windows 95-ből csak az első évben.

 

Oracle's Network Computer (1996)

Emlékszik valaki az NC-re? Nem? Pedig ez volt hivatott kiütni a nyeregből a PC-t a nagyvállalati szinten, legalább is Larry Ellison cégvezető szerint. Az NC egy kicsi, lemezmeghajtó nélküli szerkezet volt, ami az összes szoftvert hálózati szerverekről futtatta volna - csakhogy a korabeli hálózati sebesség nem tette elég gyorssá ahhoz, hogy a PC igazi versenytársává váljon. A bejelentéskor egyébként Ellison nem fukarkodott a hatásvadász tettekkel: az újságírók előtt felgyújtott egy PC-t. A piac már nem fogadta ilyen kitörő hévvel az NC-t: a termékkel foglalkozó üzletág 1998-ban az anyacégből kivált és NCI már inkább az interaktív televíziózásra koncentrált. Liberate Technologies névre átkeresztelve a cég felől utoljára tavaly lehetetett hallani, mikor is éppen egy szállítmányozási vállalatot próbáltak megvásárolni.

 

 

The Segway (2001)

Mielőtt a díjnyertes tervező, Dean Kamen misztikus szerkezetéről lehullott volna a lepel, a találgatások egészen vad végletekig is elmentek. A szakma olyan nagyjai, mint Jeff Bezos az Amazontól, vagy Steve Jobs azt jósolták, hogy meg fogja változtatni az egész közlekedési ipart. Bob Metcalf, az ethernet feltalálója egyenesen azt nyilatkozta, hogy a Ginger kódnéven futó eszköz még az internet fontosságát is felülmúlja majd. Mindenki meglepetésére azonban Ginger nem volt más, mint egy elektromos kétkerekű járgány. Bár átkeresztelték egy jóval menőbb névre (Segway Human Transporter), sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hat évvel a bemutatása után hatására nem tervezték át a városok közlekedési hálózatát és nem szabadította meg az emberiséget az olajfüggőségtől sem. 2006 szeptemberéig mindössze 23 500 Segway talált gazdára világszerte.

 

segway.jpg

 

 

Microsoft Tablet PC (2002)

Bill Gates szentül meg van győződve róla, hogy a jegyzetelésnek jobb módja is van, mint a jó öreg papír és ceruza - csak éppen a világ gondolja egyelőre másképp. Nem, mintha ő sem próbálta volna meggyőzni a nagyobb cégvezetőket a tábla PC életképességéről. 2002-ben, hat hónappal a piacra kerülése előtt egy Microsoft rendezvényen 100 eszközt osztott ki a résztvevőknek. A hatalmas bevezetőkampány ellenére a tábla PC-k nem terjedtek el széles körben, leszámítva néhány kisebb részpiacot (pl. az egészségügy). A forgalmazás első évében a Microsoft állítása szerint 500 000 darabot eladtak belőle, de egy 2006-os interjúban Bill Gates elismerte, hogy a Tablet PC még mindig nem fogy úgy, ahogy ők azt remélték.

 

tabletlaunch.jpg

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.