Hirdetés

Nagyon érdekes lesz az iOS 8 térképe



|

Az új Maps állítólag sokat fejlődhet az iOS következő kiadásában.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy az Apple a kezdeti bukdácsolás után nem akarja feladni a térképszolgáltatását, sőt, olyan funkciókkal szeretne egy nagy frissítést kiadni, amelyeknek hála akár egészen érdekes alternatíva is lehetne az almás térképből. Ezt talán a következő iOS-ben láthatjuk meg először. 

Hirdetés

A szokás szerint névtelen források azt pletykálták a 9to5macnek, hogy az Apple egy olyan eszközt tesztel a Maps alkalmazásához, amely az új M7-es lapkával képes lenne elemezni, hogy az autónk épp mit csinál, és azt is tudná, ha leparkoltuk. Ezután az iPhone képes lenne arra, hogy segítséget nyújtson a nagyobb parkolókban megtalálni az autónkat. 

Az Apple emellett számos érdekes, térképes újdonságon is dolgozik, amelyek a következő nagy frissítésébe kerülnének a térképes appnak. Ez jó esetben az iOS 8-ban jelenne meg. Az almás cég egyébként sokat foglalkozik mostanában a tömegközlekedés integrálásával és a beltéri navigációval is. Az utóbbi két projekt miatt több kisebb céget is felvásároltak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.