Hirdetés

Nem gyilkolja tovább egymást az Apple és a Samsung



|

Amerikán kívül minden szabadalmi pereskedést végleg befejez a két cég.

Hirdetés

A Bloomberg arról számolt be, hogy az Apple és a Samsung közös megállapodásra jutottak. A megegyezés értelmében Amerikán kívül befejezik egymással a szabadalmi pereskedést, és az összes ezzel kapcsolatos eljárást ejtik a másik féllel szemben. Természetesen a licencelési megállapodásokat mindez nem érinti, és Amerikában sem voltak hajlandóak lemondani a jelenlegi bírósági ügyekről. 

Hirdetés

A döntés mindenesetre jelzésértékű az igen régóta dúló Apple-Samsung háborúban, amely most talán végre lecsillapszik. Az elmúlt hónapokban már többször összeült a két cég, amelyek abban is megállapodtak, hogy már nincs szükség a régebbi Samsung telefonok betiltására. 

Az Apple és a Samsung ügyvezetői már idén májusban leültek, hogy megállapodjanak a bíróságon kívül, de akkor a megbeszélések csúfos kudarcot vallottak, és mindennek elmondta egymást a két fél (a Samsung szerint például az Apple dzsihádos). Az almás vállalat egyébként minden más céggel elrendezte már a vitás ügyeit, a Google-lel a Motorola kapcsán májusban, az HTC-vel pedig még 2012-ben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.