Hirdetés

Netatmo teszt - Aigner Szilárd a nappaliban



|

A felhő támogatással felvértezett szenzor első blikkre egy okos hőmérőnek tűnhet, pedig annál jóval több! Segítségével egészségesebben és tudatosabban élhetünk otthonunkban.

Hirdetés

Hőmérő szinte minden háztartásban akad, ám páratartalom- széndioxid-, zaj-, légnyomás- és légnedvesség-mérő (azaz higrométer) nem mindennapos jelenség egy lakásban. Pedig lehetne, hiszen segítségükkel egészségünket és életminőségünket meghatározó adatokhoz juthatunk, bármilyen káros járulék nélkül. Ez így egy kissé még zavarosnak tűnhet, így vegyünk egy egyszerű példát. Honnan tudjuk, hogy magas a széndioxid koncentráció a levegőben? Onnan, hogy fájni kezd a fejünk, és fáradtnak érezzük magunkat, vagyis csak utólag tudunk cselekedni, mikor már megtörtént a baj. A magas páratartalom is sokszor a falak penészedésével érhető tetten, amikor már nem tudjuk visszafordítani a folyamatot, harcolnunk kell a gombával. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha meg tudnánk előzni a bajt! Ehhez azonban vásárolnunk kell, és mint fentebb is látható, nem egy darab eszközre lesz szükségünk, hanem rögtön legalább háromra.

 



Tesztünk szereplője azonban mindegyik szenzorral rendelkezik, így beszerzésével gyakorlatilag egy személyes időjárás- és légszennyezés-mérő állomásra tehetünk szert - legalábbis a termék neve és a gyártó ígérete alapján -, amellyel tudatosabban élhetünk, szellőztethetünk és állíthatjuk be az otthoni hőmérsékletet. Ez jól hangzik? Szerintünk igen, és nem véletlen az, hogy az idei CES egyik húzótémája volt a szenzorok terjedése, amely téren a Netatmo volt az egyik kiemelt termék, így Magyarországra visszaérve rögtön beszereztünk egyet, hogy megnézzük, tényleg van-e fantázia a szenzorokban?

Beszéljünk a szenzorokról



Ha a Netatmo Urban Weather Station termékből indulunk ki, akkor valóban nagy jövőt jósolunk a nekik. Ezek a - sokszor nem is olyan - apró kütyük ugyanis nem csak mérnek, hanem elemzik az adatokat és jelentéssel ruházzák fel azokat. Legyen szó egy vérnyomásmérőről, egy lépésszámlálóról, egy okosvilláról, vagy egy növényfelügyelőről. A Netatmo telepítését követően hirtelen figyelni kezdtük a szén-dioxid szintet és a páratartalmat. Addig is tudtuk, hogy jó lenne ezekre odafigyelni, de nem volt eszköz, ami mérhetővé tette volna azokat. Az 1400 ppm feletti CO2 koncentráció volt az első, minek hadat üzentünk, hiszen ezen értéket nem szabad tartósan 1000 ppm felett tartani.

 

 

Pár perces szellőztetés eredménye a 800 ppm-es széndioxid érték lett, ami télen egy zárt térben már normálisnak tekinthető. Azaz nem telt el sok idő, a szenzorok már megtették azt, amire tervezték azokat: külön használati utasítás nélkül az analóg világból érkező digitális adatok cselekvésre ösztönöztek minket az analóg (azaz valódi) világban. Gyakorlatilag a telefonunk mondta meg, hogy mit kell tennünk, hiszen az jobban tudja, mikor van szükségünk friss levegő utánpótlásra. Pontosan ez a szenzorok értelme, amelyek okosabbak nálunk, és segítségükkel tudatosabban, egészségesebben élhetünk mi és a családunk. Az első körben tehát a Netatmo remekül vizsgázott.

Kicsomagolás és üzembe helyezés



A termék nagy uzsonnás doboz méretű csomagjában minden szükséges hozzávalót megkapunk. A 155 milliméteres - unibody műanyag házba zárt - beltéri és a 105 milliméteres kültéri Netatmo egységet, a négy darab AAA elemet a kültéri hardverhez, és egy USB-kábelt, illetve hálózati csatlakozót a beltéri egységhez. Ezen felül rendelkezésünkre bocsájtanak egy tiplit és csavart, ha a kültéri mérőt a falra szerelnénk, valamint egy tépőzáras pántot, ha egy csőre tennénk fel azt. Hosszas használati útmutatót ne is keressünk, hiszen csupán egy szűkszavú üzembe helyezési tanácsadót kapunk, ami egyébként bőven elegendő.

 



A Netatmo telepítése ugyanis pofonegyszerű. Első lépésként be kell helyeznünk a négy darab elemet a kültéri egységbe, míg a beltérit majd az USB-kábellel elsőként a gépünkhöz kell csatlakoztatnunk. Ezt követően fel kell keresnünk a start.netatmo.com webhelyet, ahol egy gyors profil létrehozása után már le is tölthetjük azt a segédprogramot, ami segít a szenzorok konfigurálásban. Az alkalmazás valójában csupán a firmware frissen tartásáért, valamint a Wi-Fi routerünk és a központi (azaz beltéri) szenzor közötti kapcsolat kiépítéséért felel. Miután e műveleteket elvégeztük, akkor már nem is nagyon lesz szükségünk rá. A beltéri, hálózatba kötött Netatmo öt percenként elkéri majd a kültéri egység információit, majd a saját adataival együtt elküldi azokat a vezeték nélküli routeren keresztül a felhőben lévő fiókunkba, amit utána a böngészőn keresztül, vagy egy mobil applikációval lekérdezhetünk.

 


Az eljárás pofonegyszerű, és maximum a routerrel való kapcsolat kiépítésbe csúszhat gikszer, valamint a vastag falak miatti gyenge jel okozhat még fejfájást. A gyártói adatok alapján a 802.11 b/g/n kompatibilis vezeték nélküli kapcsolatot használó szenzorok akár 100 méter távolságra is lehetnek egymástól, ám egy vastag fallal rendelkező családi háznál kisebb lehet ezen összeg. A fórumokon ellentétes véleményeket lehet olvasni. Az biztos, hogy a vastag betonfalak ezen esetben is problémát jelenthetnek, ám tesztünk során nekünk nem volt problémánk. Egy társasházban gond nélkül használtuk a szenzorokat, pedig azokat két fal is elválasztotta egymástól. A kiépítésénél ezen felül figyelni kell arra is, hogy se a kültéri, se beltéri egységet ne érje direkt napfény, valamint a külsőt az esővíztől is óvnunk kell, ami a terasz nélküli lakásoknál problémát jelenthet.

Az adatok szépsége



A szenzorok beüzemelése után érkeznek majd az első adatok. Láthatjuk, hogy a benti és a kinti hőmérsékletet és páratartalmat, valamint a lakásban mért zaj- széndioxid- és légnyomásszintet. Elsőként még csak a böngészőn keresztül, míg a mobilalkalmazások mellett a külső tartalomszolgáltatók információit is elérhetjük (például kinti légszennyezettség és időjárás előrejelzés). Minden esetben az elmúlt 5 perc információit láthatjuk, ám a mobil applikációkban az egyes értékeket grafikonok is megjeleníthetjük, sőt egyedi értesítéseket is beállíthatunk.

 


A rendszer néhány figyelmeztetést automatikusan élesít. Így szól nekünk, ha kint fagy, ha a lakásban nagyon alacsony a hőmérséklet, ha hirtelen nagyot zuhant a légnyomás, vagy megemelkedett a páratartalom, sőt a széndioxid szint emelkedésénél is szól, hogy ideje szellőztetnünk. Ezen értesítések szintén csak a mobil eszközöknél érhetőek el, így véleményünk szerint a Netatmo azoknak jelent jó vétel, akik rendelkeznek támogatott okostelefonnal. Az iPhone (3. generációtól), iPod Touch (2. generációtól), iPad és iPad mini ilyen, valamint az Android 4.x rendszert futtató droidos okostelefonok is, sőt még Windows Phone 7 és 8 platformra is találtunk nem hivatalos appot (NetAtmo), de utóbbi csak az adatok megjelenítésére és grafikonok kirajzolására képes, külső partnerektől érkező információk és értesítések kiírására azonban már nem.

 

 

A beltéri egység rendelkezik egy úgynevezett on-demand kijelzéssel. Az üzemmódot a tetején lévő gomb lenyomásával indíthatjuk el, mikor a szenzor felvillanó fénnyel jelzi az adott helyiség általános állapotát, amit utána azonnal a felhőbe is elküld. Ha ekkor zöld csíkot látunk, akkor minden rendben van, sárgánál már cselekedni érdemes, míg a pirosnál a páratartalom-, a zaj-, vagy a széndioxid szint emelkedett egészségtelen szintre.

Több tényezőre is érdemes figyelni, ami miatt szerintünk, ha rövidtávon nem is, hosszútávon biztosan megtérülhet a Netatmo figyelő szenzorjainak az ára. Egyrészt a CO2 értékét érdemes 1000 ppm alatt tartani, máskülönben fejfájás és fáradékonyság jelentkezhet a helyiségben ülő személyeknél. A páratartalmat is érdemes 30-70 százalék közé szorítani. Ha túl alacsony az érték, akkor ugyanis megfájdulhat a torkunk, míg 70 százalék felett páratartalom ideális a penészgombáknak.

 

 

A kutatások alapján az optimális hőmérséklet télen 20-24 Celsius között van, míg nyáron 23-26 Celsius között érdemes tartani az értékét, persze mindez függ a páratartalomtól is. Végezetül beszéljünk a zajról, ami érdemes 50 dB alatt tartani nappal, és 35 dB alatt alvás közben. Tartós 65 dB  feletti zajszennyezés azonban már káros lehet, hiszen koncentrációzavar léphet fel, 70 decibelnél már vérkeringési problémák jelentkezhetnek, 85 decibel felett már ránk hívhatják a szomszédok a rendőrséget, míg 95 decibel felett már sérülhet a hallásunk.

Összegzés



Elsőre soknak tűnhet a termék 176 eurós (jelenlegi árfolyammal számolva körülbelül 51 ezer forintos) ára, hiszen ezért cserébe valójában nem kapunk többet egy szenzornál, míg a pénzből egy olcsóbb androidos táblagép vagy okostelefon, egy szerényebb wellness hétvége, vagy egy téli kabát is kijönne. Nem a magyar pénztárcához lett igazítva az összeg, főként hogy hazánkban sokaknak a bevásárlólista legvégén kullognak a szenzorok (ha egyáltalán felvésték azokat). Aki azonban megteheti és rendelkezik támogatott okostelefonnal, annak érdemes beruháznia rá. Egyrészt körülbelül annyiba kerül, mintha a hagyományos mérőket egyenként szereznénk be, másrészt plusz szolgáltatásokat is kapunk.

 

 

A Netatmo-val egészségesebbé és élhetővé tehetjük otthonunkat, ami szinte minden pénzt megér. Persze aki nem akar pénzt kiadni annak működhetnek a régi módszerek is: rendszeres szellőztetés, odafigyelés. Utóbbiban az a remek, hogy ingyen van, és nem fogyaszt áramot, azonban ezen esetben a számok híján csak sejthetjük azt, hogy éppen jók, vagy rosszak az értékek. Aki azonban egy kicsit is szétszórt, vagy szeretné vizuálisan látni az adatokat, esetleg lelkesedik a legújabb kütyükért, annak érdemes beszereznie a NetAtmo mérőjét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.