Hirdetés

Női vezetőket akarnak az Apple részvényesei



|

Többeket zavar, hogy az Apple igazgatótanácsa szinte csak fehér férfiakból áll.

Hirdetés

Az Apple megváltoztatta az üzleti szabályzatát, miután több részvényese is azért kritizálta, mert szerintük a cég igazgatótanácsa nem elég színes. A Trillium Asset Management LLC és a Sustainability Group legfőbb problémája az volt, hogy az igazgatótanácsban mindössze egyetlen nő van jelen, Andrea Jung, az Avon korábbi ügyvezetője. 

Hirdetés

A részvényesek már több megbeszélést tartottak az Apple képviselőivel, de a február 28-i, részvényeseknek szóló találkozón is felvetnék a témát. Az Apple most ennek hatására módosította az üzleti szabályzatát, lehetővé téve, hogy nők és kisebbséghez tartozó egyének is jelöltessék magukat az igazgatótanácsba. A hivatalos szöveg szerint a jelölőbizottság magasan képzett nőket és kisebbségi embereket keres a választandó jelöltek közé.

Érdekesség, hogy az Apple igazgatótanácsa Jungot kivéve kizárólag fehér férfiakból áll. A Bloomberg emlékeztetője szerint ez azonban nem egyedi eset, a Fortune 500-as igazgatótanácsi székeinek csupán 17 százaléka nőké, az ügyvezetői pozíció pedig 15 - 85 százalékos arányban oszlik meg. Az Apple ügyvezetői csapatába egyébként pont idén igazol át Angela Ahrendts, aki a hagyományos és az online áruházak vezető alelnöke lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.