Hirdetés

Özönlenek a billentyűzetek az iOS 8-hoz



|

Ezúttal a TouchPal mutatta be a sajátját az Apple új rendszeréhez.

Hirdetés

Az idén ősszel érkező iOS 8 egyik nagy újdonsága az, hogy már harmadik féltől származó billentyűzeteket is képes kezelni, méghozzá rendszerszinten, akár alapértelmezettként is. Bár ez korábban elképzelhetetlennek tűnt, most a fejlesztőktől kezdenek záporozni a különböző megoldások. Az első a Fleksy volt, most pedig itt a TouchPal, amelyről már videót is láthatunk. 

Hirdetés

Ebből kiderül, hogy a TouchPal hasonló elven működik, mint az ujjunk csúsztatására építkező Swype. Ez utóbbit mutatta egyébként az Apple az iOS 8 WWDC-n demójában. A TouchPal ezen felül az automatikus javítást és a prediktív szövegbevitelt is támogatja. 

Az Androidon jelenlévő fejlesztők szinte kivétel nélkül támogatják majd az iOS 8-at, így a Swypre-ra, az Adaptxtre és a SwiftKey-re is lehet számítani. Többek véleménye szerint az Apple billentyűzetes húzása nem biztos, hogy jó, ugyanis kevésbé egységes és prémium képet ad a mobil rendszernek

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.