Hirdetés

Parádéval debütált az egy évet késő Clumsy Ninja



|

Az Apple az áruházába először rakott beágyazott gameplay-videót.

Hirdetés

Aki a Clumsy Ninja nevet keresgéli az emlékeiben az utóbbi hónapokra vonatkozóan, az ne csüggedjen, ha semmi nem jut eszébe erről a címről. Tulajdonképpen teljesen ismeretlennek is mondhatjuk, ugyanis eredetileg még tavaly, az iPhone 5 bemutatójakor rántották le róla a leplet az Apple rendezvényén. A játéknak még 2012-ben meg kellett volna jelennie, de rejtélyes okokból egy évet késett. 

Hirdetés

Most, hogy megérkezett, az Apple egy kisebb parádét csapott neki. Nem elég, hogy kiemelt helyen szerepelt az App Store-ban, a Clumsy Ninja az alkalmazásbolt legelső beágyazott gameplay-videójával is büszkélkedhet. Emiatt aztán a média is nagy figyelmet szentelt neki, tehát már az is tud a Clumsy Ninjáról, aki amúgy az App Store-ban sem járt az utóbbi időben. 

Mindez azért számít nagy dolognak, mert az Apple hagyományosan csak öt állóképet enged az appok mellé feltölteni. A Clumsy Ninja trailere az iOS videolejátszóján keresztül nézhető meg, ugyanakkor az app rendes oldalán nem jelenik meg. Az első ilyen eset mindenesetre rendszerességet is jelenthet, sokak szerint pedig hamarosan minden játék mellett lehet majd videóbemutató is az App Store-ban. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.