Hirdetés

Sokakat kiakasztott tegnap este Phil Schiller

|

Az Apple marketingigazgatója szerint szomorú régi PC-ket használni.

Hirdetés

Tegnap este az Apple többek közt bejelentette az iOS 9.3 operációs rendszer elérhetővé válását, a 4 hüvelykes iPhone SE okostelefont, továbbá a kisebb méretű iPad Pro táblagépet. A legutóbbi termék bemutatásakor Phil Schiller, az Apple nemzetközi marketingigazgatója is felment a színpadra, és látszólag egyetlen mondattal jól kiakasztotta a közönség egy részét.

Hirdetés


Schiller azt próbálta erőltetni, hogy a kisebb Apple iPad Pro kifejezetten jó választás lehet egy számítógép helyett. Állítása szerint jelenleg globálisan olyan 600 millió darab 5 éves vagy régebbi számítógép van használatban, ezt pedig nagyon szomorúnak tartja. A sajtóeseményen résztvevő, tipikusan jobb módú közönség egy része jót kuncogott ezen, azonban a Twitterezők jókora tábora már nem találta humorosnak a megjegyzést.


Egyrészt sokak számára tökéletesen megfelel az 5+ éves számítógépük, másrészt pedig mások anyagi okokból nem képesek újabb számítógépre váltani, például az étkezést fontosabbnak tartják az új kütyü vásárlásánál. Ami ennél kellemetlenebbé teszi a helyzetet, hogy Phil Schiller szerencsétlen mondata előtt kevéssel az Apple még azzal dicsekedett, hogy 100 százalékban megújuló energiát használ, továbbá hatékonyan újrahasznosítja a leadott iPhone mobilokat.


A valóság az, hogy a régi számítógépek előbb-utóbb tipikusan valamilyen szemétlerakatban végzik. Újrahasznosítás nélkül nem csak hogy óriási veszélyt jelentenek a környezetre, de a bennük lévő nyersanyagok is kárba vesznek. A számítógépek élettartamának kitolódása az egész emberiség számára kiváló fejlemény, a trend kizárólag a hardvergyártók számára jelent problémát, de számukra is csak anyagi jellegűt.


(Forrás: The Daily Dot, Geek.com)

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.