Hirdetés

Sokkal népszerűbb az Apple a Samsungnál



|

Amerikában az Apple piaci részesedése majd 42 százalék, a Samsungé csak 26.

Hirdetés

Az NPD legújabb elemzése szerint az amerikai okostelefon-piacon vitathatatlanul tarol az Apple, amely 7 százalékkal tudta növelni egy év alatt a részesedését a szektorban. Az NPD számai alapján az Apple jelenleg 42 százalékon áll, jócskán megelőzve a második legnépszerűbb Samsungot. A dél-koreai gyártó ugyan szintén javított - négy százalékot -, de csak 26 százalékon áll. Az LG hajszállal tudta növelni a részesedését, miközben a Motorola, az HTC és a Blackberry jelentős tábort veszített tavaly. 

Hirdetés

Hasonló számokat közölt korábban a comScore is 2013 utolsó hónapjaira vonatkozóan: az Apple részesedését 41,2 százalékra tették, a Samsungét pedig szintén 26-ra. Mindkét cég a felhasználói táborokat igyekezett követni az eladások helyett, így valósághűbb képet festve a piacról és a készülékhasználatról. 

Az Apple Amerikában és néhány másik országban (például Japánban) szinte egyeduralkodóként van jelen, ugyanakkor a kép világszinten másképp fest. Európában például általában sokkalta jobban kedvelik a robotos platformot, sőt, egyes országokban már a Windows Phone is fenyegetést jelent az iOS-re. 

 

Fotó: TechnoBuffalo

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.