Hirdetés

Tempósan terjedhet az iTunes Radio

|

A briteknél már a jövő év elején elérhetővé válhat a szolgáltatás.

Hirdetés

Ugyan a Google Play Music All Access a múlt héten végre Magyarországon is elérhetővé vált, ám az Apple ökoszisztémájában élők valószínűleg inkább a rendszereikkel jobban integrált az iTunes Radiót szeretnék használni. Az Apple nemrégiben elindult szolgáltatása – kérdéses legalitású trükközés nélkül – egyelőre csak az Egyesült Államokban használható, ám a hírek szerint az Apple jó kapcsolatainak köszönhetően ez gyorsan változhat.

Hirdetés


A Bloomberg belsős forrásból származó értesülései alapján az almás vállalat első körben a hivatalos nyelvként angolt használó országokban kívánja meghonosítani, 2014 elején jó eséllyel Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon is indul a rádiózás.


Számunkra nyilván a brit start lenne a legjobb hír, hiszen ha sikerül megoldani az EU piacára való belépést, akkor már közel lehet a magyar rajt is. Ez részben annak köszönhető, hogy az Artisjus szeptemberben tagja lett az Armonia nevű európai jogkezelő szövetségnek, azaz elvileg nem kell velük külön tárgyalni a jogdíjak ügyében.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.