Hirdetés

Több sebből vérzik az iWatch



|

A gyártási problémák mellett a kijelzővel és az akkuval is komoly gondok vannak.

Hirdetés

Nemrég derült ki az NPD Group felmérésének hála, hogy a viselhető eszközök piaca már felnőttkorba lépett, az effajta készülékeket pedig nagyjából az emberek fele ismeri. Az már egy másik kérdés, hogy okosórát csak 36 százalék látott, és mindössze 23 százalék lenne hajlandó megvenni egyet. A szakértők már hosszabb ideje hangoztatják, hogy a gyártóknak egyelőre fogalma sincs, mik a fogyasztók elvárásai, és mégis milyen irányba kellene elindulni a fejlesztésekkel. 

Hirdetés

A tanácstalanságból adódó ötlettelenséget jól tükrözi a vásárlók bizonytalansága. Nem volt még karácsonyi sláger az okosóra, és bár a CES-en egyre többet mutatnak be, az emberek még mindig otrombának, nagynak, és sokszor nem elég minőséginek tartják őket. A Pebble-lel anyagminőségi aggályok vannak, a Galaxy Gear pedig csak korlátozottan, és igen rövid ideig használható. Talán ezek miatt van, hogy jelenleg átlagosan maximum 300 dollárért fizetnénk egy ilyen eszközért. 

 

 

Ebben a közegben kellene valakinek felmutatnia valamit. Az Apple-lel kapcsolatban lassan egy éve emlegetik a titokzatos iWatch-ot, amivel kapcsolatban nem titkoltan komoly elvárásai vannak a felhasználóknak és a részvényeseknek egyaránt. Az almás cégnek legalább akkorát kellene alkotnia, mint anno az iPhone-nal vagy az iPaddel annak érdekében, hogy a kategória az egek felé vegye az irányt, akárcsak a saját bevételeik. Ez persze azt is jelenti, hogy nem elég egy átlagos óra érintőkijelzővel, amiről lehet FaceTime-ozni és zenét választani. 

A The Information legújabb beszámolója szerint az Apple-nek számos gondja támadt az iWatch-csal kapcsolatban. Az első ilyen a kijelzőt érinti. A pletykák szerint a cupertinói cég OLED panelekkel próbálkozik egy ideje, azonban úgy néz ki, hogy akkumulátorgondok miatt valami más megoldásra lesz szükségük. Állítólag most az új technológiák tanulmányozásába kezdtek, ami azt jelzi, hogy ők is tudják, egy LCD panellel nem lenne nagy durranás az iWatch. 

 

 

A nagyon gyenge üzemidőről már tavaly számos hír keringett: úgy tudni, a prototípusok mindössze néhány napot bírtak ki egy feltöltéssel, ami az Apple számára elfogadhatatlan. Az almás cég legalább négy-öt napos üzemidőt szeretne elérni, ehhez pedig most úgy néz ki, valami eddig kevésbé használt, különleges kijelzőre lesz szükségük. A jelenlegi legjobb tippek alapján az iWatch mindössze egy 100 mAh-s akkuval rendelkezik, ami 5 mAh-val még a hatodik generációs iPod nano energiaforrásánál is kisebb. 

 

 

Az eddigieken túl az is bebizonyosodott, hogy gyártási problémák adódtak a ház külsejével és felületkezelésével kapcsolatosan. A korábbi beszámolók szerint az iWatch gyártásával a Quantát bízták meg, de később felröppent egy hír, ami alapján egy meg nem nevezett gyártónál leállíttatta a termelést az Apple. 

Ha nem lenne elég a fenti problémahalmaz, akkor érdemes megjegyezni, hogy az okosórás fejlesztőcsapat egy kulcsfigurája, Bryan James otthagyta az Apple-t. Állítólag az almás cég az akadályok ellenére nem tervezi elcsúsztatni az iWatch megjelenését. Hamar persze így sem kapjuk meg, a jelenlegi információk szerint csak valamikor az év vége felé mutatkozhat be. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.