Hirdetés

Új vezetőséget kaphat az Apple



|

Tim Cook vérfrissítést akar az Apple igazgatótanácsában.

Hirdetés

A The Wall Street Journal érdekes tervekről számolt be, amelyeket Tim Cook, az Apple ügyvezetője a cége igazgatótanácsával kapcsolatban akar végrehajtani. A nyolc főből álló igazgatótanács régóta változatlan, ráadásul a tagjai egyre idősebbek - Cook szerint emiatt vérfrissítésre szorul. A nyolc jelenlegi emberből hét külsős ügyvezető, közülük hat pedig 63 éves is elmúlt. 

Hirdetés

A nyolcból négyen több mint 10 éve vannak az Apple-lel, ketten pedig az 1990-es évek vége óta. Ha ez nem lenne elég, akkor az is elmondható, hogy a jelenlegi igazgatótanács mindig is Steve Jobshoz volt lojális, mindez pedig problémákat gördíthet Tim Cook útjába, amikor az Apple teljes átalakításáról gondolkozik. 

Tim Cookot jelenleg egy átlagos tech ügyvezetőnek tartják, aki messze nem úgy vezeti a cégét, mint Jobs. Míg Cookot békebeli ügyvezetőként emlegetik, addig Jobsra inkább háborús ügyvezetőként tekintettek, akit csak az érdekelt, hogy nagyszerű termékeket alkossanak. Ennek keretében Steve Jobs részben eszköznek tekintette a cél eléréséhez a dolgozókat, míg Cook sokkal jobban aggódik a cég minden egyes részlete miatt. 

 

Fotó: cultofmac.com

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.