Hirdetés

Újból üzemzavarral küzd az Apple



|

Az iMessage és iCloud használatakor tapasztalhatnak nehézségeket a felhasználók.

Hirdetés

Az almás vállalat illetékeseinek már nagyon elegük lehet az online termékeikből, hiszen egy fehér kalapos hacker által részlegesen feltört Developer Center közel hónapos helyreállítási folyamata után már megint kellemetlen problémáik adódtak, ráadásul ez most a hétköznapi ügyfeleket is érinti.

Hirdetés


Az Apple státuszoldala alapján első körben ma reggel 6 óra előtt körülbelül 15 percig nem lehetett új Apple ID-t létrehozni, majd a probléma megoldása után fél órával elkezdtek leállni a cég különféle szolgáltatásai. Ezen hír írásakor az iMessage, továbbá az iCloud részét képező Photo Stream, Documents, Backup és iPhoto Journals esetében akadhattak rendellenességek.


Szerencsére az Apple tájékoztatása szerint az üzemzavar a felhasználók 1 százaléknál is kisebb hányadát érinti, látszólag erősen izolált problémáról van szó. A súlyosabb gondot inkább az jelenti, hogy az utóbbi időben mintha elkezdtek volna szaporodni az üzemzavarok, amely nem tesz jót a termékekbe vetett felhasználói bizalomnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.