Advertisement

Woznak is tetszik a hivatalos Steve Jobs-film

|

Eddig pozitív kritikákat kapott az USA-ban október 9-től vetített mozi.

Az Ashton Kutcher főszereplésével készült Steve Jobs-film az egyhangú negatív kritikai fogadtatásnak köszönhetően nagyon gyorsan eltűnt a süllyesztőben. A jelek szerint nincs minden veszve, a Telluride Film Festival exkluzív közönsége az egyesült államokbeli elérhetővé válása előtt megtekinthette a hivatalos produkciót.

Hirdetés


Egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon jól sikerült a 2 órás mozi, még Steve Wozniak is elégedett vele. Nem klasszikus életrajzi filmről van szó, ehelyett három Apple sajtóbejelentés köré lett felépítve az egész, a kritikák szerint a forgatókönyv és színészi alakítások egyaránt erősek. Ennek ellenére egyesek kicsit dokumentumszagúnak találták, bár ez nyilván szubjektív.


Rendkívül érdekes adalék, hogy a három sajtóesemény időben 1984-ben, 1988-ban és 1998-ban játszódnak, az ezekhez tartozó jeleneteket korhű kamerákkal vették fel a készítők, így a fő szegmensek vizuálisan is eltérnek. Magyarországon 2016. január 14-től vetítik a simán "Steve Jobs" című filmet.


(Forrás: 9to5Mac)

Hirdetés
X
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra » Advertisement

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.