Hirdetés

15 000 új boltot nyit a Huawei



|

2016-ban 140 millió okostelefont adna el a kínai gyártó, és eközben 15 000 új boltot is nyit.

Hirdetés

Egy ideje már tudjuk, hogy jól megy a Huawei szekere, és nemrég az is kiderült, hogy 2016 első felében 40 százalékkal emelkedett a cég árbevétele. 

Hirdetés

A Huawei ezután megosztotta azt az információt is, hogy az idei évben összesen 140 millió okostelefont tervez eladni. Annak érdekében, hogy ezt a számot elérje, világszerte 15 000 új boltot is nyit. 

Tavaly a kínai vállalat 108 millió okostelefont tudott eladni, így ha tartja a terveit, akkor idén az eladásait 30 százalékkal tudja majd feltornázni. 

Richard Yu Chengdong, a Huawei fogyasztói üzletágának ügyvezetője elmondta, hogy optimisták a 140 milliós számmal kapcsolatban, illetve, hogy jelenleg messze nincs elég boltjuk. 

Május végén a Huawei 35 000 bolttal büszkélkedhetett: ebből 11 000 van Kínában, 6500 még Ázsiában, 6200 Európában, 1500 pedig Dél-Amerikában - összesen 170 országban vannak így jelen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.