Hirdetés

1,78 milliárd dollárt hozott az AppStore



|

Meglehetősen jó üzletnek bizonyult 2010-ben az online bolt.

Hirdetés

Az IHS nevű piackutató vállalat érdekes táblázatot hozott nyilvánosságra, amelyben a nagyobb mobilos online programboltok vannak rangsorolva a bevételük szerint. Közismert tény, hogy az ezen szolgáltatást köztudatba emelő Apple AppStore több szempontból is a piacvezető, hiszen innen érhető el a legtöbb szoftver, ráadásul a cég kütyüivel rendelkezőknek általában nem okoz anyagi gondot az új alkalmazások tetszőleges vásárlása.

 

 


Az AppStore bevétele 2010-ben 131,9 százalékkal nőtt, összesen 1,78 milliárd dollárt tett ki (ez átszámítva 351,48 milliárd forintot jelent), a komplett piac bevételének 82,7 százaléka landolt az almás cég zsebében. Ironikus módon a symbianos szoftvereket áruló Nokia Ovi Store majdnem 720 százalékkal növelte a bevételét a múlt évben, és pénzügyileg minimálisan túlteljesítette az Android Marketet is.

 

 


A témához kapcsolódik még mobclix nevű hirdetési vállalat grafikonja is, amely szerint az ingyenes, de reklámokkal támogatott alkalmazások az iOS-en hozzák a legtöbb profitot a fejlesztőknek, különösen a játékprogramok esetében nagy a szakadék az Androidhoz képest - más platformokon nem is elterjedt ez az üzleti modell.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.