Hirdetés

300 milliónál is több mobilt adott el idén a Samsung



|

A gyártó november végén szárnyalta túl a tavalyi teljesítményét.

Hirdetés

Tegnap újabb statisztikával örvendeztették meg a mobilos sajtó képviselőit a Samsung látszólag még vasárnap is serényen dolgozó munkatársai, állításuk szerint idén világszerte már 300 milliónál is több telefont sikerült értékesíteniük.

 

 


A tavalyi egész éves eladási mutatójuk 280 millión tetőzött, idén eddig havi átlagban nagyjából 27,3 millió eszközt sikerült eladniuk. Sajnos nem tudni, hogy a tetemes mennyiség hogyan oszlik meg az egyszerű alapmobilok és okostelefonok közt, viszont a Samsung természetesen nem felejtette el hangsúlyozni a Galaxy S II jelen sikerben betöltött jelentős szerepét.


Nem meglepő módon a gyártó jövőre is hasonló mértékű növekedésre számít, és folytatni kívánja azon jól bevált stratégiájáét, miszerint az év elején rögtön a friss csúcskészüléküket dobják piacra - a megközelítés előnye, hogy emiatt később a középkategóriás droidjaik is nagyobb figyelmet kapnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.