Hirdetés

4 millió iPhone 4s kelt el vasárnap estig



|

Minden eddigi eladási csúcsot megdöntött a készülék.

Hirdetés

Az almás cég hétfőn bejelentette, hogy az első héten összesen 4 millió iPhone 4s okostelefont sikerült világszerte értékesíteniük, emellett pedig 25 millió ügyfél töltötte le az iOS 5 operációs rendszert. A fenti eladással az Apple iparági rekordot döntött, még egyetlen mobilból sem sikerült ilyen gyorsan ennyit pénzzé tenni.

 

 


Természetesen a Samsung nem hagyta szó nélkül ezen eredményt, a koreaiak rohamtempóban összeállítottak egy sajtóközleményt, miszerint a Galaxy S/Galaxy S II készülékeik kombinált eladásai 30 millióra rúgnak, továbbá csak az első modellből 20 milliót sikerült értékesíteniük, amely szintén iparági rekordnak számít.


Megemlítendő, hogy a jogi és sajtós torzsalkodástól eltekintve állítólag a két gyártó újból közelebb került egymáshoz, belsős források szerint az Apple a koreaiakkal kívánja majd gyártatni a következő generációs, A6 jelzésű processzorát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.