Hirdetés

48 különleges mobilalkalmazás



|

Akár Android, iOS, Windows Phone 7 vagy BlackBerry okostelefonnal, illetve (Android, iOS) táblagéppel rendelkezünk, az alábbi alkalmazások hasznosnak bizonyulhatnak.

Hirdetés

 

Kövessünk nyomon mindent


Locale (4 $)

A Locale alkalmazással helyhez kötött feladatokat láthatunk el. Például megszabhatjuk telefonunk számára, hogy ha betettük a lábunkat a lakásba, akkor kapcsolja be a Wi-Fit, vagy hogy némítsa el magát, ha a munkahelyünkre értünk. A Locale nagyszerű módja annak, hogy automatizáljuk apróbb feladatainkat és ezzel extra perceket spóroljunk, vagy hogy megkíméljük magunkat a hangosan csöngő telefonunk okozta kínos szituációtól. Andoroidos Letöltés

 

Omnifocus (20 $)

Az összes feladatkezelő alkalmazás atyja, az Omnifocus kissé drága ugyan, azonban segíthet helyretenni a dolgainkat. Különösképpen az emberi csoportok tagjainak kezelésében kiváló. A feladatokat személy, hely és dátum alapján is rendszerezhetjük, emellett a háztartási munkák szervezésére vagy a csoportos projektek menedzselésére is ideális. iOS Letöltés

 

Springpad (ingyenes)

Jegyzeteket, emlékeztetőket készíthetünk vele a filmekről, melyeket szeretnénk megnézni, a könyvekről, melyeket el akarunk olvasni vagy szimplán az eseményekről, amikről nem tanácsos megfeledkeznünk. A Springpad továbbá a bevásárló listák összeírására is ideális. Könnyedén létrehozhatunk checklisteket, melyekhez a termékek vonalkódját is hozzárendelhetjük. Androidos Letöltés     iOS Letöltés

 

 

Wunderlist (ingyenes)

A Wunderlist úgy szinkronizálja teendőinket, hogy azok elérhetővé váljanak minden eszközünkön, így mindig szemmel tarthatjuk aktuális kötelességeinket. Ezen felül nem gond, ha nem néznénk nap mint nap az alkalmazást, a Wunderlist ugyanis e-mailt küld számunkra, amikor közeledünk a feladatok számára megadott határidőkhöz, hogy semmiképp se maradjunk le azokról. Androidos Letöltés     iOS Letöltés

 

Szórakoztassuk magunkat


Minecraft Pocket Edition (7 $)

Ha utazás vagy unalmas várakozással telő szabad perceink során el szeretnénk ütni az időt, nem találhatunk a Minecraft Pocket Editionnél jobb játékot erre. Igaz, az alkalmazásból hiányzik az asztali verzióban megtalálható túlélő mód, azonban alkotó módjában azt bányászhatunk és építhetünk, amit csak akarunk. Androidos Letöltés

 

Reckless Racing (1 $)

A mobil operációs rendszereken elérhető autóversenyzős alkalmazások talán egyik legszebbike, a Reckless Racing számos pályát kínál, melyek az útlevágások terén is jeleskednek. Egy kis gyakorlásra azért szükség lesz, hogy ne maradjunk le a járművünk előtt kínálkozó lehetőségekről, de mikor már minden olajozottan működik és a falat sem bontjuk le kanyarodás közben, akkor akár barátainkat vagy a játékkal játszó ismeretlen játékosokat is kihívhatjuk futamokra, hogy eldőljön, ki a vakmerőbb versenyző. Androidos Letöltés     iOS Letöltés

 

Showyou (ingyenes)

Ha útközben szeretünk internetes videókat nézegetni, akkor elég valószínű, hogy a Showyou hamarosan kedvenc alkalmazásaink közé fog kerülni. Az applikáció számos videoforrásból merít (pl. CollegeHumor és Devour) és találatait böngészhető formátumban jeleníti meg. Amennyiben találunk egy számunkra tetsző videót, azt a közösségi hálózatainkon is megoszthatjuk vagy szimplán elmenthetjük, hogy egy alkalmasabb időpontban vegyük elő. iOS Letöltés

 

Songify (ingyenes)

A Songify mindenkit levehet a lábáról azzal, ahogy az általunk kimondott dolgokat egy erősen „autotunizált” dallá konvertálja. A „zeneszerkesztés” alatt különböző ütemeket variálhatunk, valamint újakat is vásárolhatunk beépített kínálatából. Az alkalmazás fejlesztőit egyébként a YouTube-on slágerré vált dalok (The Rent Is Too Damn High és Can’t Hug Every Cat) alkotói, a Gregory Brothers ihlette munkájukban. iOS Letöltés

 

 

Stumbleupon (ingyenes)

A Stumbleupon segítségével úgy böngészhetjük az internetet, hogy az alkalmazás csak a számunkra érdekes, releváns tartalmakat jeleníti meg. Miután bepötyögjük a számunkra érdekes témák címszavait, az alkalmazás azonnal javaslatokkal szolgál. Az androidos készülékeken a feltelepített applikációk alapján a Stubmbleupon további alkalmazásokat is ajánl. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Toddler Lock (ingyenes)

Veszély: totyogó gyermekünk előbb vagy utóbb telefonunkat is megtalálja, majd érdeklődése kifejezéseként hatalmas pusztítást végezhet rajta. Megoldás: használjuk a Toddler Lock gyerekzár alkalmazást, ami úgy szórakoztatja a csöppséget, hogy az értékes tartalmaktól távol tartja. A gyerkőcök rajzolhatnak, firkálgathatnak a készülék kijelzőjén, valamint lövöldöző hangot is kiadhatnak a telefonnal, mindezt anélkül, hogy hozzáférnének a beállításokhoz, az adatokhoz, a telefonszámokhoz. Androidos Letöltés

 

Blog, Tweet és Tumblr


Imo Chat Instant messenger (ingyenes)

Amennyiben barátaink különböző IM szolgáltatókat használnak, és nem szeretnénk folyamatosan a különböző alkalmazások között váltogatni, akkor az IMO Chat isteni áldásként érkezhet készülékünkre. Hozzáfér az AIM-hez, a Gtalk-hoz, a Facebook és Yahoo chathez is (plusz néhány másikhoz is); ráadásul többfajta fiókba is bejelentkezhetünk egyszerre. Az IMO chat tehát nagyon jól jön, ha úgy szeretnénk beszélni munkatársainkkal, hogy párhuzamosan a Facebookon is tartjuk a kapcsolatot barátainkkal. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Tumblr (ingyenes)

Azok számára kötelező az alkalmazás, akik gyakran használják a posztoló-megosztó oldalt, a Tumblrt. Az alkalmazással bárhonnan blogolhatunk és nem számít, hol is vagyunk éppen. Képeket, videókat, hanganyagot tölthetünk fel, bejegyzéseket írhatunk és mindezt ugyanúgy, mintha azt az azonos nevű weboldalon tennénk. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

 

Tweetcaster for Twitter (ingyenes)

A hazai fejlesztésű Tweetcaster egy színes, rajzos alkalmazás, mellyel frissíthetjük és ellenőrizhetjük Twitter, illetve Facebook fiókunkat. Ha valamelyik barátunk szeret egyszerre több tweetsorozatot megengedni, akkor őt szimplán elrejthetjük, amíg kedvünk nem támad vagy időnk nem lesz nekifogni szellemi terméke megemésztéséhez. Az alkalmazás ezen felül a helyi történések tweetjeit is képes megjeleníteni. Androidos Letöltés     iOS Letöltés

 

Wordpress (ingyenes)

Ezzel a mobilos alkalmazással számos blogot menedzselhetünk. Megnézhetjük a kommenteket, új oldalakat, bejegyzéseket hozhatunk létre és a látogatószámokról is nyerhetünk némi információt. Ez az alkalmazás akkor lesz kifejezetten hasznos, ha több oldalt is futtatunk egyszerre és gyakran szeretjük azok mutatóit és tartalmát ellenőrizni. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Védjük a készülékünket


Loky (5 $)

Amennyiben bizalmas adatot tárolunk a készülékünkön, a Loky képes azokat biztonságban tartani. Az alkalmazás jelszóval védett, így fontos dokumentumaink (titkos üzenetek, inkrimináló képek) tárolására is használhatjuk, ezen felül minden bejelentkezési kísérletet rögzít, így fényt deríthetünk arra is, ha valaki megpróbál hozzáférni a zárolt adatokhoz. Androidos Letöltés

 

 

Lookout Pro (3 $/hónap vagy 30 $/év)

Hasznos alkalmazás mind az Android, mind az iOS okostelefon tulajdonosok számára. Védi eszközünket a vírusoktól, az adathalász tartalmaktól, képes nyomon követni a készüléket, ha eltűnne, valamint segítségével távoli eléréssel lementhetjük az adatainkat, ha már semmilyen remény sincs, hogy visszaszerezzük azokat. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

MyBackup Pro (5 $)

Gyakran elhangzik, hogy nem árt rendszeresen menteni számítógépeink tartalmát, de mi a helyzet telefonjainkkal? A MyBackup Pro az egész készülék tartalmát képes lementeni az SD kártyánkra vagy egy szerverre. Ha a készülék megsérül vagy valamilyen belső hiba okán fejre áll minden, akkor az SD kártyáról visszaállíthatjuk a rendszert és gond nélkül folytathatjuk a napunkat. Amennyiben a telefont ellopják vagy történik valami az SD kártyánkkal, a szerver is a rendelkezésünkre áll. Androidos Letöltés

 

Webroot Secureweb (ingyenes)

Ez a mobil böngésző vigyáz a hátunkra. Az alkalmazás a Google keresései alapján megcímkézi a site-okat, hogy mely oldalak látogatása biztonságos, valamint figyelmeztet, ha egy olyan oldalra próbálunk éppen fellépni, ami nagy valószínűséggel az adatainkra pályázik. iOS Letöltés

 

Takarékoskodjunk


Amazon mobile (ingyenes)

Az alkalmazás vonalkód szkennerének köszönhetően és ár-összehasonlító eszközéből kifolyólag minden okos vásárló számára alapfelszerelés. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Browsing for Etsy (ingyenes)

Segítségével az iPadünket kézműves, illetve vintage termékek nagy tudású tanácsadójává varázsolhatjuk. Az Etsy hatalmas katalógusában böngészve könnyedén ráakadhatunk a szebbnél szebb tárgyakra, mivel ár és szín alapján is keresgélhetünk. iOS Letöltés

 

 

Shopsavvy barcode scanner (ingyenes)

A Shopsavvy mobiltelefonunkat a legkiválóbb vonalkód leolvasóvá alakítja át. A termékek UPC, EAN vagy QR formátumban megadott kódját is képes megemészteni és összehasonlítani az adott bolt árait más boltok áraival. Amennyiben külföldön tartózkodunk és online jobb ajánlattal találkozunk, akkor az alkalmazáson belülről is elintézhetjük a vásárlást. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Készítsünk jobb képeket


Camera+ (1 $)

Az iPhone 4S kamerája sokat fejlődött elődjéhez képest, azonban így is hiányzik belőle számos funkció. A Camera+ ezeket a hiányokat hivatott pótolni. Az alkalmazás számos hasznos fényképező és szerkesztő eszközt kombinál, melyek közül talán a digitális zoomot, a fénykép világosítót, az expozíció szerkesztőt, a fókusz kontrollt és a stabilizátort emelhetnénk ki. iOS Letöltés

 

Camera 360 (ingyenes)

Ennek az alkalmazásnak a megismerése eltarthat egy darabig, azonban ha már tudjuk, mi mire jó, onnantól kezdve bámulatos képeket készíthetünk. Fényképeinkhez képkereteket, jeleneteket adhatunk és ezen felül különféle filtereket (Lomo, Retro és HDR) is alkalmazhatunk rajtuk. Androidos Letöltés

 

 

Lightbox (ingyenes)

Az Lightbox az androidos fejlesztők egyik válasza az iPhone-os Instagramra. Miután képeinket létrehoztuk, az alkalmazás automatikusan feltölti azokat online Lightbox fiókunkba. A képekhez egyébként különféle filtereket alkalmazhatunk (Lomo, fekete-fehér és más egyéb retró stílusok), azonban ezek száma kissé limitált. Androidos Letöltés

 

Magichour (2$)

A Magichour segítségével, valamint a beépített 40 filterének alkalmazásával fényképeinket kisebb művészi alkotásokká alakíthatjuk. Amennyiben még így sem érezzük túl nagynak a mozgásterünket, akkor az elérhető filterek számát tovább bővíthetjük: ingyen is letölthetünk belőlük vagy saját magunk és készíthetünk párat. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Picplz (ingyenes)

A Picplz az Instagram egyfajta alternatívája, mellyel szintén módosíthatjuk képeinket és feltölthetjük azokat Facebook és Twitter fiókjainkba. Emellett más Picplz felhasználó ténykedését is követhetjük és bármikor, amikor számunkra tetsző alkotást találunk, felvehetjük kollekciónkba. A Picplz azon felhasználóknak tehát mindenképpen tetszeni fog, akik szeretik megosztani képeiket. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Tudjunk meg mindent


Articles (3 $)

Az Articles alkalmazás a Wikipédiáról gyűjti össze a szócikkeket és egyfajta papírkupacra emlékeztető formában jeleníti meg azokat. Annak ellenére, hogy az Articles segítségével csak a Wikipédia adatbázisában kutakodhatunk, az alkalmazás lehetőséget ad számunkra, hogy több oldalt is megnyithassunk egyszerre. Ezzel a módszerrel anélkül ugrálhatunk a cikkek között, hogy az eredeti szócikket vissza kellene keresnünk. iOS Letöltés

 

Dictionary.com (ingyenes)

Mindenki számára kiváló alkalmazás lehet, aki fejleszteni vagy szinten tartani kívánja az angol tudását, vagy aki ki nem állhatja a helyesírási hibákat. Emellett az alkalmazás hangosan fel is olvassa a megadott szavakat, kifejezéseket, mely funkció akkor kifejezetten hasznos, ha nem tudjuk, hogyan ejtsük ki azokat. Plusz, mivel alapból egy szótárról van szó, jelentések után is kutakodhatunk segítségével. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

 

The World By National Geographic (4 $)

Ez az iPadre optimalizált gyönyörű alkalmazás a klasszikus földgömb modern változata. Mikor megpörgetjük a virtuális földgömböt, majd kiválasztunk egy országot, a National Geographic felvételei segítségével máris fényképes túrán vehetünk részt. iOS Letöltés

 

Wikipanion (ingyenes)

A Wikipanion átszabja a wikipédiás cikkeket, hogy jobban illeszkedjenek az okostelefonok, illetve a táblagépek kijelzőire. Az alkalmazás emellett más wiki oldalakat is támogat, és ha a kedvencünk esetleg nem szerepelne benne, akkor megkérhetjük a fejlesztőket, hogy emeljék be a támogatott oldalak közé. A Wikipanion nevezetes helyekről a tartózkodási helyzetünk alapján képes cikkeket megjeleníteni, mely utóbbi tulajdonságának utazás közben örülhetünk a leginkább. iOS Letöltés

 

Wolfram Alpha (3 $)

A Wolfram Alpha esetenként sokkal több információt képes megjeleníteni, mint bármelyik Google szerver. Az alkalmazás kémiai egyenleteket képes megoldani, de akár egy összetettebb trigonometriai probléma sem okoz neki problémát. Amennyiben ez nem a mi kenyerünk, akkor olyan jellegű kérdéseinkre is választ lelhetünk segítségével, mint hogy egy kupac kopasz kukac, meg még egy kupac kopasz kukac, az hány kupac kopasz kukac. Androidos Letöltés       iOS Letöltés

 

Kezeljük pénzünket


Bónuszbrigád (ingyenes)

Böngészhetjük az aktuális ajánlatokat és akár közvetlenül is vásárolhatunk az alkalmazáson belül. A bónuszbrigád mobil verziója segítségével megoszthatjuk az ajánlatokat barátainkkal és így mindnyájan akár közösen is élvezhetjük az akciós ajánlatokat. Androidos Letöltés

 

Milebug (2 $)

Főleg azok számára hasznos ez az üzleti alkalmazás, akiknek jelenteniük kell a megtett kilométereiket. Emellett megtudhatjuk azt is, hogy mennyibe kerülnek számunkra az egyes utak, jelentéseket készíthetünk, összehasonlíthatjuk a különböző túrákat és számos egyéb hasznos dolgot művelhetünk. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

 

Digicsekk (ingyenes)

A Digicsekk alkalmazás segítségével időt spórolhatunk, mivel anélkül fizethetjük be csekkjeinket, hogy be kellene lépnünk online bankunkba, vagy elmennünk a legközelebbi postára. A csekkeket QR kód alapján olvassa be az applikáció, ezért jelenleg az egyik legnagyobb problémája, hogy hazánkban a csekkeken elvétve találhatunk csak ilyen jellegű vonalkódot. Androidos Letöltés

 

Tervezzük meg a nyaralást


Google Translate (ingyenes)

Előfordulhat, hogy hosszú évek nyelvtanulása után és az utazás alatt meghallgatott hanganyagok ideiglenes birtokában is teljesen meghökkenve állunk egy-egy kifejezés előtt. Ilyen helyzetekben a Google Translate különösen gyors és hatékony segítséget tud nyújtani. Pötyögjük vagy diktáljuk be a lefordítani szánt gondolatainkat (az utóbbi főleg angolul, németül, spanyolul működik) és jobb esetben máris kapunk egy fordítást az általunk meglátogatott ország nyelvén. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Menetrend Droid (ingyenes)

Amennyiben viszonylag sűrűn utazunk, mindenképpen hasznosnak bizonyulhat egy olyan alkalmazás melynek segítségével könnyedén kereshetünk belföldi helyközi busz, illetve vasúti menetrendeket. A találatokat elmenthetjük, így később netkapcsolat nélkül is ellenőrizhetjük a járatok indulását. Androidos Letöltés

 

 

Funzine Budapest (ingyenes)

Amellett, hogy böngészhetjük a főváros kategóriákba rendezett programjait, GPS pozíciónk alapján most már taxit is rendelhetünk. Remélhetőleg továbbfejlesztésével a programkínálat nő majd, valamint szintén jó lenne látni, ha egy alkalmazáson belüli jegyvásárló rendszer is működésbe lépne. Androidos Letöltés

 

Postcard on the Run (ingyenes)

A családunk és barátaink számára elküldött digitális fényképek kedves gesztusnak számítanak, azonban számunkra is sokkal szórakoztatóbb lehet, ha egyedi képeslappal lepjük meg őket. A Postcard on the Run alkalmazással az iPhone-nal vagy androidos készülékekkel készített képeket valós képeslapokká alakíthatjuk, melyek hátoldalán saját üzenetünk kap helyet. Habár az alkalmazás letöltése egy fillérünkbe sem kerül, a képeslap elkészítéséért és postázásáért 0,99 -1,69 dollárt számolnak fel. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

TeleNav (10 $/év prémium verzió)

A Google Maps talán az egyik legjobb, mobilon elérhető navigációs alkalmazás, de az iPhone és a Blackberry készüléktulajdonosok nem élvezhetik az „app itiner” funkcióit. A TeleNav szolgáltatás aktiválásával a fent említett funkció elérhetővé válik, valamint pár további „extrát” is kapunk. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Lendüljünk formába


Calorie Counter (ingyenes)

Ez a kalóriaszámláló alkalmazás nyomon követi, hogy mennyi ételt fogyasztottunk el, és még arra is figyelmeztet, hogy egészségesebb ételeket készítsünk. Receptötletei előtt azért alaposan kifaggat minket, hogy számunkra megfelelő diétával állhasson elő. Androidos Letöltés

 

Drinking Water (ingyenes)

Az elfogyasztott víz mennyisége számos dologra kihat a szervezetünkben, például az edzésnek is elengedhetetlen része a hidratálás. Néha meglehetősen nehéz nyomon követni, hogy elfogyasztottuk-e az egészségesnek számító napi folyadékadagunkat. Ez az applikáció egyszerűen ugyan, de jelzi számunkra, hogy még hány pohárra állunk a napi szinttől. Az elérhető táblázatában napokra, poharakra lebontva tekinthetjük meg, hogy hogyan sikerült abszolválni a folyadékbevitelt. Androidos Letöltés



 

Endomondo Sports (ingyenes)

Akár focizunk, akár kosarazunk vagy táncolunk, az Endomondo Sports alkalmazással a készülékünk fedélzetén nyomon követhetjük fizikai aktivitásainkat. Az alkalmazás megmutatja majd, meddig végeztünk egy bizonyos tevékenységet, adott esetben mekkora távolságot tettünk meg és azt is, hogy hány kalóriát égettünk vele. Androidos Letöltés

 

MapMyFitness (ingyenes)

A MapMyFitness a készülékünk GPS-ét használja ahhoz, hogy nyomon kövesse az olyan jellegű fitnesz aktivitásainkat, melyeket általában az utcán végzünk (biciklizés, futás). Az alkalmazás adatlapjai segítségével információkat gyűjthetünk a megtett távolságról, a lépésszámról, a tevékenység időtartamáról, a sebességről, az emelkedésről és az elégetett kalóriákról. Az elmentett adatainkat feltölthetjük a MapMyFittness.com-ra és virtuálisan versenybe szállhatunk ismerőseink teljesítményével. Androidos Letöltés      iOS Letöltés

 

Workout Trainer (ingyenes)

Pár hét a Workout Trainerrel és máris frissebbnek, fittebbnek fogjuk érezni magunkat. Az alkalmazás számos különböző hosszúságú és intenzitású edzésre invitál minket, a gyakorlatok végezése alatt a virtuális edző motiváló szavakkal lát el minket. A Skimble.com-on keresztül nyomon követhetjük teljesítményünket és más Skimble felhasználóval is versenyre kelhetünk. Androidos Letöltés

 

Táplálkozzunk okosan


Mit főzzek ma? Receptajánló (ingyenes)

Amennyiben tanácstalanul állnánk a hétvégi vagy akár a holnapi menü előtt, akkor meglehetősen hasznos lehet egy olyan alkalmazás, mely keresés nélkül képes ötleteket ajánlani. Androidos Letöltés

 

How to Cook Everything (5 $)

A How to Cook Everything nevű alkalmazás a New York Times rovatvezetőjének, Mark Bittmannek hasonló nevű könyvén alapul. Az applikáció közel 2000 receptbe engedi a betekintést, tanácsokkal lát el, képes illusztrációkat szolgáltat, illetve beépített időzítővel és bevásárló listákkal is rendelkezik. A vegetariánus beállítottságú fogyasztók számára a How to Cook Everything Vegetarian alkalmazást ajánljuk. iOS Letöltés

 

 

Whole Foods Market Recipies (ingyenes)

A Whole Foods segítségével olyan recepteket szerezhetünk, amelyeket az otthon fellelhető alapanyagainkból állnak. A könnyen olvasható kezelőfelületen az ételek tápértéke mellett részletes információkhoz juthatunk, valamint a recepteket egyéb szempontok alapján is rendezhetjük. iOS Letöltés

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.