Hirdetés

5 út, amin talpra állhatna a Samsung



|

Legutóbb 74 százalékkal lett kevesebb a Samsung mobilágazatának a nyeresége - mivel lehetne a helyzetet visszafordítani?

Hirdetés

Hiába ad el kétszer annyi okostelefont a Samsung, mint az Apple, ha közben a nyereségük csak a harmada, és ráadásul folyamatosan csökken. Legutóbb, az idei harmadik negyedévben például éves szinten 74 százalékkal esett vissza a Samsung mobilos divíziójának a profitja. A csata tehát meglehetősen kiélezett, a rivális gyártók miatt a dél-koreai cég globális piaci részesedése csökkenőben van. Az iPhone 6 és iPhone 6 Plus iránti őrület felülről darálja a Samsungot, míg a kínai mobilgyártók alulról hozzák egyre szorultabb helyzetbe. 

Hirdetés

A Samsung eddig hivatalosan annyit reagált a helyzetre, hogy alapvető módosításokkal kívánja felrázni a termékpalettáját minden árkategóriában. Ehhez új anyagokat és technológiákat, fém házakat és hajlékony kijelzőket is akarnak használni, természetesen megkülönböztető dizájn és szoftverek mellett. Mindebből jól látszik, hogy a jövőben a Samsung kétszer is meggondolja majd, hogy miket fejlesszen ki pontosan. A szakértők és piaci megfigyelők szerint a gyártó jó úton jár a csúcsra való visszatéréshez, de elképzelhető, hogy az eddigi erőfeszítései kevésnek bizonyulnak. Mit tehetne még a Samsung, hogy újra talpra álljon mobilfronton? 

 

Itt már jobban figyeltek a minőségre

 

Kevesebb készülék

A Samsung minden egyes fogyasztónak szeretne megfelelni a piacon, így mindenféle méretű és árszabású készülékkel ott van a boltokban. Ez ugyan segített a világ legnagyobb mobilcégévé válnia a gyártónak, de mostanra kissé túl nagy lett a kínálatuk. Már nem arról van szó, hogy nagy termékpalettával rendelkeznek, hanem arról, hogy a legtöbb felhasználó és kereskedő a csúcsmodelleket kivéve nem tudja megkülönböztetni a többi eszközt. Csak a Galaxy S5-ből van például ütésálló Galaxy S5 Active és Galaxy S5 Sport, az olcsóbb Galaxy S5 Mini, a fényképezésre hegyezett Galaxy K Zoom és a Galaxy S5 LTE-Advanced kiadása. Ekkor még nem említettük a Note phableteket, a Galaxy Alphát és az új Galaxy A3-at és A5-öt. Ez utóbbiak viszont legalább egyértelműen mutatják, a Samsung komolyan gondolta, hogy a fém ház felé nyit. 

Bár a hatalmas kínálat megfelelő nevet biztosít a Samsungnak, ők is tudják, hogy ezen egyszerűsíteniük kell. Természetesen nem kell az Apple útját választaniuk - és vélhetően nem is arról lesz szó, hogy megtartanak pár prémium modellt, utána pedig a nyereségre fókuszálnak a részesedés helyett. Azonban a sokadik felesleges modelltől való megszabadulás a Samsungnak is jót tenne, és a vásárlóknak sem valószínű, hogy hiányoznának ezek az eszközök. 

 

Szövetségek

Ha a Samsung globális harcát nézzük, akkor sokat segítene a vállalatnak, ha helyi cégekkel próbálnák fellendíteni a keresletet a dél-koreai termékek iránt. Minderre jó példa Kína és India, ahol a Xiaomi és a Micromax kitúrták a Samsungot a trónszékből. A háttérben az áll, hogy ezek a "kis" gyártók sokszor jobban tudják, mire van szüksége a helyi felhasználónak, és a termék eljuttatásához is jobb stratégiát választanak. A Samsung általában a telekomcégekre és Amerikában mostanában a Best Buyra hagyatkozik, de Kínában például sokkal jobban járna az online áruházakkal. Sok országban emiatt nem csak saját online boltot nyitott már a Samsung, de a legnagyobb kereskedőkkel is próbál együttműködni. 

 

Samsung

 

Szoftverek és szolgáltatások

A Samsung alapvető erőssége kétségkívül a hardver és a technikai újdonságok. A legjobb kijelzők és leggyorsabb processzorok azonban nem feltétlenül jelentik azt, hogy a vásárlók újból Samsung készüléket választanak. A márkahűség teljes kialakításához jó szoftverekre és szolgáltatásokra is szükség van. 

Bár a gyártó állandóan sokat fektet a szoftveres fejlesztésekbe, számos megoldása kudarcba fullad. A szemmel való görgetés például ígéretesnek tűnt egy darabig, de a gyakorlatban nem vált be annyira. Ráadásul egyre több saját megoldást váltanak le a Google szolgáltatásainak javára, és csökken az előretelepített appok száma is. Miközben a bloatware-re valóban nincs szükség, addig elmondható, hogy a TouchWiz kezelőfelület teljes újratervezést igényelne. Az iOS és az Android rengeteget fejlődtek az elmúlt években, a TouchWiz azonban csak nyögvenyelősen tartja a lépést az idővel. Az sem segít a helyzeten, hogy miközben a felhasználók gördülékeny és hibamentes használatra vágynak, addig olyan apró szoftveres szálkáktól is szenved a Samsung, mint, hogy a legtöbb Galaxy készülékén 1 perc után bármilyen beállítás és trükk mellett is elnémul a gyári ébresztő. Tény, hogy bármikor lehet letölteni másikat, de egy ilyen kellemetlenség pont az jelzi, miben kellene szoftverfronton gyorsan fejlődnie a Samsungnak. 

 

A cél

A Samsungnak azt is el kell döntenie, hogy a stratégiaváltásokkal mit akar elérni. A piaci elsőséget minden régióban, vagy pedig nagy nyereséget. A cég jelenleg azt várja, hogy 2015-ben az eladásai felét a belépőkategória adja majd. Az olcsó eszközök és a minimumon való versenyzés értelemszerűen nem jelentenek igazi profitot. 

Az viszont, ha az Apple útját választják drága eszközökkel, a piaci elsőség feláldozásával jár. Persze köztes megoldás lenne, ha a konkurenciától jobb technológiát olcsóbban árulnának, ez viszont a nyereség még további apadását eredményezné. A Xiaomi és a Huawi mindenesetre nem könnyítik meg a Samsung helyzetét: a kínaiak úgy látják, hogy megéri olcsón jó hardvert árulni, az egyre növekvő megrendeléseik ugyanis idővel leviszik a termelési költségeket. Addig viszont az sem zavarja őket, ha feláldozzák a nyereséget. 

A választott cél rengeteg kérdést felvet, például azt, hogy miként lehet nagy név a Samsung az Apple ellen, ha közben a belépőkategóriában szorgoskodik? Egy fejlődő országokra kitalált külön márka megoldhatná a kérdést, de azokon a helyeken egyben elvesztenék a már kiépített hírnevét a mostaninak. 

 

Galaxy Note 4 - a Samsung eddigi legjobb mobilkészüléke

 

Gyorsabb reakció

Igaz, hogy a Samsung jócskán megelőzte az Apple-t az okosórák piacán, ugyanakkor a mostani versennyel és a Kínából érkező fenyegetéssel nem tudnak mit kezdeni egyelőre. Azt, hogy miért van szükség gyors reagálásra a piaci igényekhez mérten, a Nokia és a BlackBerry, valamint a Motorola jelzik a legjobban. Mindhárom elbukott, amikor hezitált átállni az okostelefon-őrületre. A Samsung a legjobbkor kapcsolt, és hamar a piac csúcsára jutott. Azonban ha a szükségestől nagyobb kínálatot tartanak fent, elavult kezelőfelülettel, nagy marketinges kiadásokkal és a belépőkategóriára koncentrálva, akkor hamar szorult helyzetben találhatják magukat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.