Hirdetés

6 milliót fizet a Nokia az Artisjusnak



|

A bíróság szerint csak a telefonokkal együtt szállított memóriakártyák jogdíjkötelesek.

Hirdetés

Az Artisjus még 2008 végén perelte be a Nokiát, a jogvédő szervezet állítása szerint a finn mobilgyártó ugyanis elfelejtett jogdíjat fizetni a telefonjaikkal együtt szállított memóriakártyák után. Hab a tortán, hogy véleményük szerint a készülékekben lévő szabadon felhasználható háttértár is alkalmas előbbiek feladatának betöltésére, így ésszerűnek találták arra is kiterjeszteni a követelésüket.

 

 


A Komárom-Esztergom Megyei Bíróságnál nemrég döntés született az ügyben: a Nokiát közel 6 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezték a memóriakártyák ügyében, azonban az integrált háttértár utáni sarcolást jogtalannak ítélte a bíró.


A per időben a 2002-2007-es időszakra vonatkozott, az elutasítás indoklása szerint az első négy évben az Artisjus vonatkozó szabályozása átláthatatlan és elfogadhatatlan volt a többség számára. A 2007-es évben a korábbiaknál korrektebb szövegezéssel rögzítették a jogvédők az aktuálisan vonatkozó feltételeiket, ám a rájuk is vonatkozó törvényeken túlra terjesztették a hatáskörüket, így a szabályozás egy része nem tekinthető érvényesnek. Az elsőfokú döntés ellen a Nokia, és az Artisjus egyaránt fellebbezett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.