A történet 2003-ban kezdődött, mikor egy Abu Omár nevű imámot elraboltak Milánóban a mecsetbe menet. mobiltelefonjaik viszont bebizonyították, hogy a helyszínen voltak, onnan irányították a „rendkívüli áthelyezést” (értsd: emberrablást).
Nem voltak tudatában a nagytudású CIA-ügynökök, hogy mobiltelefonjaik folyamatosan kommunikálnak a legközelebbi GSM-állomással, mely rögzíti is a bejövő adatokat. Egy olasz ügyész áttanulmányozta a bűncselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodó telefonok adatait, és az egész szupertitkos akcióra egyszerre fény derült.
Mivel mindenfajta titkosítás nélkül telefonáltak, a hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az ügynököket, megtudták, hol szálltak meg, látták, hogy hívásokat kezdeményeztek Virginiába (ahol a CIA főhadiszállása van), az amerikai konzulátusra Milánóba, az Egyesült Államok aviano-i légibázisára (ahonnan az imámot elszállították), valamint egymást is sűrűn hívogatták. Az egyik ügynök odáig ment, hogy mobiljáról felhívta Robert Ladyt, a CIA milánói vezetőjét – az olasz hatóságok számára igazából ez volt az első egyértelmű bizonyíték a CIA részvételére az ügyben. Lady-nek is el kellett hagynia Olaszországot, ő lett az egyik vádlott.
Ha az ügynököket bűnösnek találják, annak persze a diplomáciai feszültségen kívül túlságosan súlyos következményei nem lehetnek, de annyi biztos, hogy nem léphetnek majd többet olyan területre, ahol az Interpol aktív.
Majd telefonálnak.
