Hirdetés

A felhasználók harmada mobilon olvas hírlevelet



|

A 18-34 közötti korosztályban az arányszám több mint 50 százalék.

Hirdetés

A Steel legfrissebb kutatásai szerint a fogyasztók egyre inkább a mobilkészülékeiken olvassák a marketingcélú hírleveleket, illetve ugyaninnen reagálnak is azokra. A felhasználók 36 százaléka olvassa a hírleveleit mobilkészüléken, ugyanakkor a 18-34 év közötti korosztályban ez az arányszám már 55 százalék.

 

 

A felmérésben megjegyezték, hogy amennyiben a hírlevél nem úgy van megtervezve, hogy könnyedén olvasható legyen egy okostelefonon, akkor az adott cég nagy lehetőséget hagy ki. A hossz mellett a tartalmakat is okosan kell kiválasztani, ugyanis a hosszú, képekkel és linkekkel teletömött e-mailekre senki sem kíváncsi.

 

Azt is megállapították, hogy a levelek tárgya kulcsszereppel bír. Egy felmérésben megkérdezettek 38 százaléka azért olvassa el a mobilján a hírleveleket, mert azoknak érdekes címe van. Természetesen azonban nem lehet kizárólag mobilra optimalizálni, hiszen vannak, akik csak megjelölik a leveleiket, későbbi olvasásra a PC-jükön. A válaszadók közül ugyanakkor minden negyedik ember azt mondta, hogy a hírleveleket túl nehéz mobilon elolvasni. Az ilyen felhasználók közül 42 százalék a levelek hosszát rótta fel hibának, 29 százalék az e-mail formai kialakítását, 27 százalék pedig a túl sok tartalmat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.