Hirdetés

A finneknél már előrendelhető a Nokia E7



|

Elég drágán árulják az első QWERTY-billentyűzettel is felszerelt Symbian^3-as mobilt.

Hirdetés

Mint december közepén már beszámoltunk róla, a Nokia az idei első negyedévre tolta az üzleti E7 debütálását, sajnos indoklást nem kaptunk a döntés mellé. Az eszköz érdekessége, hogy ez a cég első olyan Symbian^3 operációs rendszert futtató okostelefonja, amelybe teljes QWERTY-billentyűzet is került.

Nokia E7
Nokia E7

Sajnos még csak Finnországban lehet előrendelni, a kártyafüggetlen ára 599 euró, amely magyarra fordítva nem túl barátságos 164 ezer forintot jelent. A kiszállítás kezdetének pontos dátumát még nem közölte a Nokia, az első vásárlók valamikor februárban kaphatják meg a készüléket.


Kapcsolódó hírek rovatunkat elsőként egy viszonylag örömteli és hivatalos információval nyitnánk: a cég által decemberben bejelentett 800 fős leépítés mostanra 500 fősre apadt, amely a maga abszurd módján pozitívnak tekinthető. Időközben újból elkezdtek pletykálni a finnek N9 névre hallgató telefonjáról is, egyesek szerint a MeeGo operációs rendszert futtató készülékbe 1,2 gigahertzes processzor került, és a februári MWC-n fogják leleplezni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.